Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lázár János büntiben volt. Hódmezővásárhely után nem nagyon kapott kormányzati pozicíót, most azonban visszatért a Nemzeti Dohányboltok atyja és egyből két zsíros pozicíót is kapott.

Két kormánybiztosi pozíciót is kapott Lázár János fideszes képviselő, a korábbi ciklus miniszterelnökségi minisztere.

Két feladat kapcsán is kormánybiztosi kinevezést kapott Lázár János – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a feladatkörébe tartozik a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság állami feladatainak koordinálása, továbbá – a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossal együttműködve – a geszti Tisza-kastély felújítási munkálatainak koordinálása – idézi az mfor.hu.

De újabb kormánybiztosi feladatot is kapott: figyelemmel kíséri a folyamatban lévő, uniós és hazai forrásból megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtását, illetve koordinálja a regionális jelentőségű, a határon átnyúló, Szeged–Szabadka–Baja vonal kialakítását.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...