Kórház - Fotó: Dr Tóth Bertalan FB oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A brutális dolgozóhiány miatt a Péterfy Sándor utcai kórházban nyugdíjasok alkalmazásával próbálják megoldani, hogy többé-kevésbé zökkenőmentesen működjenek a mindennapok.

Nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül keresnek szellemi és fizikai munkára is dolgozókat, például segédápolónak, vagy orvosírnoknak.

Ez a helyzet azért jött létre, mert a jelenlegi kormány nem becsüli meg az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját.

Napnál világosabb, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek kitartásán, lelkiismeretes emberfeletti munkájának köszönhető, hogy az intézmények egyáltalán működnek.

A Demokratikus Koalíció szerint életveszélyes felelőtlenség, hogy a kormány tehetetlensége miatt már a veszélyeztetett korosztályból kell munkavállalókat toboroznia egy kórháznak.

Mi, európai magyarok évek óta figyelmeztetünk arra, hogy az egészségügyi dolgozók hiánya, a rendszer problémái, az iszonyú forráshiány miatt egészségügyi válsághelyzet és összeomlás előtt áll az ország.

A koronavírus-járvány következtében pedig most már a napnál is világosabb, hogy mekkora a probléma, de tehetetlen kapkodással ezt nem lehet megoldani, ideje lenne, ha Orbán és Kásler is rájönnének erre végre.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: