Csaba MOLNAR MEP in the EP in Brussels
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A GKI Gazdaságkutató márciusban még 3 és 7 százalékos idei visszaeséssel számolt, ám a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt év végére már inkább 9 százalékos GDP-csökkenéssel számolnak.

A 2019-es számokat pedig valószínűleg csak 2022-ben vagy ‘23-ban fogja teljesíteni az ország.

A Demokratikus Koalíció emlékeztet mindenkit, a brutális gazdasági visszaesés kizárólag az Orbán-rezsim nullás, teszetosza, válságkezelésnek hívott kétségbeesett kapkodásának köszönhető.

Ráadásul az ország vezetése még a katasztrófa közepén is kizárólag azon törte a fejét, hogy hogyan tudná saját oligarcháit támogatni, miközben a családok és vállalkozások tönkrementek,

a forintárfolyam negatív rekordokat döntöget, az élelmiszer- és üzemanyagárak brutálisan elszálltak, a bértámogatást pedig egy mozdulattal megszüntették, holott Európa országaiban meghosszabbították ennek folyósítását.

Mi, európai magyarok már áprilisban közzétettük húszpontos válságkezelő csomagunkat, ám Orbánék most, a második hullám idején sem veszik komolyan a bajt, és ennek meg is lesz a következménye.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...