Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ne tévedjünk, ezekben a pillanatokban élet-halál harcot vív ebben a pillanatban. Most tnyleg arról van szó, ha Brüsszel ezt megszavazza, Orbán minden hatalmát elveszíti. És az a helyzet, hogy Orbán éppen vesztésre áll.

Hiába a Matolcsyzmus meg a magyar gazdasági csoda, valójában ha nem lennének az Európai Uniós pénzek, akkor valójában semmi nem lenne itthon. Azt pedig tudjuk, hogy Orbán hatalmát a haveroknak szétosztott pénz adja. De mi van akkor, ha nem fog tudni osztani pénzt már többé?

Darabjaira hullhat a Fidesz mint párt és Orbán hatalma egy szempillantás alatt lesz semmivé

– ezt már egy a portálunk által megkérdezett szakértő (politológus egyetemi kutató) mondja.

Orbán nagy sebbel-lobbal bejelentette nemrégiben, hogy sikerült megakadályoznia azt, hogy az uniós pénzeket jogállami normákhoz kössék. Azonban nem egészen így áll a helyzet.

A HVG szerint a német EU-ügyi miniszter és a luxemburgi külügyminiszter is nyilatkozott a nyugati sajtónak a múlt heti EU-csúcson kialkudott pénzügyi és jogállami feltételekről. Egészen máshogy látják a helyzetet, mint ahogy azt Orbán Viktor előadta.

Az EU-ügyekért felelős német külügyi államminiszter, nem érti, honnan szedte a magyar és a lengyel vezetés, aminek alapján mindkettő azt állítja, hogy az ő álláspontja kerekedett felül a legutóbbi brüsszeli csúcson, és így nem a jogállami kritériumok betartásától függnek az uniós támogatások.

Szerinte: egyedül azt kell még tisztázni, hogy ha a Bizottság megállapítja a jogsértést, akkor az Európai Tanácsban el kell-e fogadni a javasolt szankciókat többségi alapon, vagy netán azok automatikus érvénybe is lépnek a szankciók.

Vagyis lehet hogy Orbán máris veszített az élet-halál harcban.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: