Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Identitás Generáció nevű szélsőjobboldali ifjúsági szervezet akciózott hétfő este a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületénél.

Az IG aktivistái „Itt nem lesz 1968” feliratú molinót tűztek ki a három hete blokád alá vont egyetem épületére – számolt be az Index.

Bódi Ábel, a szervezet vezetője Facebook-oldalán azzal indokolta a megmozdulásukat:

a színművészetis hallgatók már nem az egyetemi autonómiáért küzdenek, hanem egy „liberális főállást akarnak kiépíteni Budapesten”, úgy véli “Párizsban 1968-ban ugyanez a romboló szellemiség indította el a diáklázadásokat” és “itthon nincs helye a ’68-as eszméknek”.

Az Identitás Generáció hétfő esti akciójára reagáltak az egyetemfoglaló diákok is, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata közösségi oldalán köszönte meg a Vas utca lakóinak türelmét, amiért az ellenállásuk néhanapján zajjal és tömeges megmozdulásokkal jár.

Az SZFE HÖK azonban leszögezte, az esti zavargásért nem ők a felelősek.

A színművészetis diákok az ellenaktivistáknak pedig azt üzenték, hogy nincsenek teljesen tisztában 1968 eseményeivel, azt a diáklázadást ugyanis a hatalom végül leverte.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: