Orbán Viktor miniszterelnök A kép forrása: Orbán Viktor facebook oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alig két hétig tartó szünet után csapolta meg újra a kormány a koronavírus-válság gazdasági hatásainak enyhítésére létrehozott és azóta a forrásaiban már rég kimerült Gazdaságvédelmi Alapot.

Közben a járványügyi védekezés alapjából is rendesen költött a kormány, a kórházak beszerzéseire jut ebből pénz.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a kormány 185 milliárd forintot vont ki hétfői döntésével a Gazdaságvédelmi Alapból. Gyűjtésünk szerint ezzel

MÁR ÖSSZESEN 1852 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTT EBBŐL AZ ALAPBÓL, VAGYIS MÁR TÖBB MINT KÉTSZERES MÉRTÉKBEN KIMERÍTETTE AZ EREDETILEG 923 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEGŰ ALAPOT.

Vagyis a kormány “gazdaságot védő” intézkedései már régóta közvetlenül emelik a költségvetés hiányát. Nem véletlen, hogy az első 8 hónap után kimagasló hiányszámokat láthatunk:

Ahogy szoktuk az ilyen kormányhatározatok esetén, kiemeljük az átcsoportosítások legnagyobb nyerteseit:

A Miniszterelnökség beruházásaira megy 15 milliárd forint.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az útdíj-rendszerek működtetésének dologi kiadásaira kap 4,3 milliárd forintot.
21,4 milliárd forint jut az ITM fejezetében a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítésére.
29,5 milliárd forint a vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére.
32,5 milliárd forint megy az alapból a mostani döntéssel az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére.
Sportakadémiák támogatására 11,5 milliárd forintot költ ebből a kormány.
42,5 milliárd forint jut a turisztikai fejlesztési célelőirányzatra.
A regionális víziközmű társaságok támogatására pedig 10,3 milliárd forintot szán ebből a kormány.

A Gazdaságvédelmi Alap megcsapolása mellett a kormány arról is döntött, hogy a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartaléka terhére 26,4 milliárd forintot költ el. Ebből a legtöbbet (10 milliárd forint) a gyógyító-megelőző ellátást végző intézmények dologi kiadásaira fordítja a kormány, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ dologi kiadásaira is jut 4,7 milliárd forint.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy ugyanebben a határozatában további milliárdokat költött el a kormány. Ugyanis a közlönyben megjelent jogszabály kimondja, hogy

A rendkívüli kormányzati intézkedésekre keresztelt általános tartalékból 7 milliárd forintot csoportosít át a kormány a Bethlen Gábor Alap támogatására.

A Központi Maradványelszámolási Alapból 2 milliárd forintot csoportosít át különböző célokra.

Forrás: Portfólió

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: