Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnap este az ATV vendége voltam. Előfordult már hasonló eset itt is, máshol is. De olyat még sosem tapasztaltam, mint amiben tegnap este volt részem az ATV stúdiójában. Ketten ültek az élő adásban, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, s velük beszélgetett Rónai Egon.

Ilyenkor az utánuk következő csendben várakozik a kamerák mögött. Most úgy adódott, hogy Menczer Tamás államtitkár váltotta őket. Tartott a beszélgetés, Kunhalmi Ágnes mondott valamit, amire Menczer Tamás a háttérből, az éji homályból beordított valamit. Mindegy is, hogy mit, ennél az embernél amúgy is teljesen mindegy, hogy mit mond éppen, a lényeg, hogy fogta magát, és beleüvöltött a stúdióbeszélgetésbe, mert nem konveniált neki, amit épp ott hallhatott.

Korántsem az az érdekes, hogy Menczer államtitkár a tahóság csimborasszóját vonultatta fel, amelyhez hasonlóért egy külvárosi talponállóban egyértelmű viszontválaszban lett volna része. Sokkal inkább az, hogy ez az ember a hatalom biztos támfalának dőlve úgy gondolja, hogy beleordíthat egy beszélgetésbe, mindenbe, amibe csak akar.

Minthogy nem viselik el, ha valaki nem ugyanazt mondja, amit ők, ezért aztán rögtön letorkolják az illetőt, mindegy is, hogy éppen hol, mikor, s milyen körülmények között. Akkor most miért is csodálkozunk azon, hogy sorra szüntetik meg azokat a médiafórumokat, ahol nem azt hallják, amit hallani szeretnének, vagy amit vezérük részéről meghallani előíratott nekik.

Menczer Tamás bőven talál fórumot, ahol csak a sajátjainak a hangját hallhatja, most indult épp egy ilyen. Ott biztosan nem lesz kitéve annak, hogy mást halljon meg szent fülével, mint amit meghallania szabad és megengedett.

Gábor György

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: