Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma alatt a budapestiek felelősségteljes magatartásukkal nagyban járultak hozzá ahhoz, hogy ne alakuljon ki tömeges fertőzés. Az ország pedig jól vizsgázott szolidaritásból, óvtuk és segítettük az időseket, elismertük az egészségügyben dolgozók munkáját és igyekeztünk segíteni nekik.

Most, hogy a járvány eddig nem tapasztalt erővel tért vissza és rekordokat dönt a napi fertőzöttek száma, és sajnos nap, mint nap családok veszítik el szeretteiket, újra fontos lenne, hogy vigyázzunk azokra, akik a leginkább veszélyeztetettek, hiszen attól, hogy most nincsenek kijárási korlátozások, az ő sebezhetőségük nem csökken, sőt…

A vírus az idős, beteg emberekre semmivel sem kevésbé veszélyes, mint korábban volt, az aktív esetek folyamatosan növekvő száma pedig azt mutatja, hogy a megfertőződés esélye minden nap egyre nagyobb.

Aki teheti, segítsen a bevásárlásban, a gyógyszerek beszerzésében az idős rokonainak, barátainak, szomszédainak, hogy ha nem akarnak, ne kelljen másokkal érintkezniük.

És ne feledkezzünk meg azokról az orvosokról, ápolókról és más egészségügyi dolgozókról sem, akik nem ide-oda vezényelendő erőforrások a nagy háborúban, hanem emberek, akik életük talán legnagyobb kihívása előtt állnak. Tavasszal adományokkal segítettünk, megtapsoltuk őket, és most sincs kevesebb dolguk, sőt…
Sokféleképpen segíthetünk, pont úgy, ahogy azt tavasszal tettük.

A legfontosabb persze az, hogy a legszigorúbban tartsuk be az előírásokat, ezzel védve az időseket a fertőzéstől és az egészségügyben dolgozókat attól, hogy meredeken emelkedjen az ellátandók száma.

#Budapest

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: