forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Megosztom másokkal is:
  •  

Baljós, hogy úgy néz ki, hogy megvan a migránsozásra épülő politika utódta – amit sajnos az élet szűlt.

Valószínűleg arra kell felkészülni hogy Orbánék a mostani vírus okozta járványhelyzetet is politikai haszonszerzésre fogjék felhasználni – sőt, mint egy újfajta rezsicsökkentés – ez lesz az új kampányfogás.

Azt tudjuk, hogy 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz”

ezt írta vendégcikkében Orbán Viktor a hétfőn megjelent Magyar Nemzetbe.

Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy Orbán kiadta a vezénylő verdiktet a jobboldali tábornak. Bakondi persze minden héten talál majd egy új alagutat, de lekeverik a migráns és Soros propagandát és Orbán amolyan IV. Bélaként új honalapító szerepében fog tetszelegni a választásokig.

Ez pedig azt jelenti, hogy mostantól bármit megtehetnek, bárkinek pénzt adhatnak és bármiféle megszórító intézkedést bevezethetnek arra hivatkozva, hogy vészhelyzet van.

És hogy ez mennyire így van, máris bejelentették, jövőre több százezer emberre vetnek ki 40%-os megszorító adót.  

Ideológiát gyártottak tehát az elszabaduló élelmiszerárakhoz és az egészségügy állapotához is.

A járványhelyzet okozta válságot fogják tehát politikai fegyverként bevetni mostantól. Kérdés, hogy az újabb politikai terméket beveszik-e újra az emberek.


Megosztom másokkal is:
  •