Hatalmas baj készül Juszt László szerint – Ön hogy válaszolna erre a három kérdésre?

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A 120.000 lakosú olasz város, Bergamo Atalanta focicsapatát pár éve még  az olasz első osztályú labdarúgó bajnokság középcsapataként tartották nyilván.

Tavaly harmadikként végeztek a ligában, így történelmük során először részt vehettek a Bajnokok Ligájában.

És itt kezdődött a tragédia!

A Valencia csapatát fogadták február 19-én, saját otthonuk helyett a milánói San Siro stadionba utazott Bergamo lakosságának közel egyharmada, mert a városi pálya nem felelt meg az UEFA szervezési kritériumainak.

44 ezer hazai szurkoló látogatott ki – 2500 spanyol mellett -, a csapat pedig történelmi sikert aratott: 4–1-re legyőzte a spanyolokat.

Egy hónappal később, március 19-én a Sky News készített riportot Bergamo egyik kórházában, a koronavírus-járvány miatt legjobban megviselt olasz tartományban. “Háborús állapotokat” találtak.

A folyosókon is intenzív kezelésre szoruló páciensek voltak láthatók, miközben százak haltak meg naponta a környéken.

A hadsereget azért kellett bevetni, hogy el tudják szállítani a városból a halottakat, akiket a helyi krematóriumok már nem tudtak befogadni.

Az orvosok meg tudtak nevezni két helyszínt, ahonnan az emberek szétszórták a vírust: egy osztrák sípálya kocsmája és az Atalanta–Valencia BL-meccs volt a tömeges megbetegedések kiindulópontja!

Kérdéseim a következők:

1.) Ilyen rövid az emberek memóriája?

2.) A Ferencváros Dinamo Zagrab az Üllői úton tegnap zárt kapus volt. Ezek szerint orvosilag bizonyított, hogy a vírus jobban terjed a Goupamában, mint a Puskásban?

3.) A találkozót az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egyfajta teszteseménynek szánja, ahol azt tanulmányozzák, milyen körülmények között lehet nemzetközi futballmeccseket nézők előtt megrendezni. Ki hatalmazta fel Orbánt az emberkísérletekre?


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours