Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Facebook-posztban jelentette be a koronavírus-járvány miatt hozott legújabb intézkedéseket Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: szakértők szerint a járvány második hulláma december-január tájékán éri el a csúcspontját, addig folyamatosan védekezni kell.

A kormányfő úgy fogalmazott: „az első hullámban csatát nyertünk, szembe kell nézni a második hullámmal, felkészültebben, és tapasztaltabban”.

„Van egy haditervünk, hogy hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket, és mindeközben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét” – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint az egészségügyet felkészítették, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek, és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok és ápolók megfelelő számban rendelkezésre állnak, sőt, ha kell, a ma több mint 10 ezer ágyat 2-3-szorosára tudják növelni. Egy “vezénylési terv” alapján pedig orvosokat és ápolókat is tudnak küldeni a megfelelő helyre.

A kormányülésen ezért a következő döntéseket hozták:

mivel a vírust külföldről hordozták be, fenntartják a beutazási korlátozásokat;
az üzletek és a tömegközlekedés mellett kötelező lesz a maszk a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban;
fenntartják a teljeskörű látogatási tilalmat a kórházakban és az idősotthonokban;
október 1-éről kötelező a testhőmérséklet mérés a diákoknak és a tanároknak is, mielőtt belépnek az iskolába, az intézményekbe csak ők léphetnek be;
a PCR-tesztek ára nem lehet több mint 19 500 forint;
a szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni.

A miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy különösen az idősek és a betegek érdekében tartsa be a szabályokat. A rendőrséget pedig arra utasította a belügyminiszteren keresztül, hogy szigorúan ellenőrizze és tartassa be a szabályokat, és ha kell, akkor büntesse azokat, akik nem tartják be a szabályokat.

„Egyszer már sikerült, most másodszor is sikerülni fog. Vigyázzunk egymásra” – fejezte be beszédét Orbán Viktor.

 

Forrás: HVG

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: