Önnek is leesik ála, ha megtudja kinek a kezébe adott Orbán gyakorlatilag teljhatalmat

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Egységes keretrendszerbe foglalják az állami koncessziókat, meglepő módon a propagandaminiszter alatt, aki egyes konkrét jogosultságok gazdája is lehet.

 

A kormány, akárcsak a felcsúti kisvasutat fogja, „meghosszabbította” Rogán Antalt, akinek az év elején még az eljelentéktelenedését, sőt a bukását pletykálták. Ráadásul őt nemhogy Bicskéig vagy Lovasberényig, hanem egészen addig, ameddig Orbán Viktor éppen óhajtja.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter lesz ugyanis az állami koncessziók jolly jokere: egyedi kormánydöntések alapján jogosult lesz az állam nevében a koncessziós pályázatok kiírására, elbírálására és a szerződés megkötésére. Alapesetben ezek a jogok az adott állami tevékenységben illetékes szakminisztereket illetik, akiknek meg kell szerezniük az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, jelenleg Mager Andrea hozzájárulását. Az új szabályok szerint Rogán Antal egyes esetekben egy személyben intézkedhet.

Forrás: HVG

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours