Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Óriási veszteség érte ma a magyar baloldalt.

Elhunyt Keleti György szocialista politikus, a Magyar Szocialista Párt tagja, Horn Gyula kormányának honvédelmi minisztere, volt országgyűlési képviselő.

Segédmunkásból lett katonatiszt, a magyar rendszerváltás Honvédelmi Minisztériumának szóvivője. Ő volt az első modern szóvivő a fegyveres erőknél. Az 1989-es romániai forradalom elsősorban az ő higgadt és megbizható tájékoztatásában jelent meg a magyar közvélemény előtt.

Ezzel megalapozta azt a kezdődő, majd egyre erősödő nyitottságot, amely a honvédséget a rendszerváltás során jellemezte. A fejlődést és a változást, de a stabilitást és megbízhatóságot is közvetítette a széles nyilvánosság számára.

Később a Magyar Szocialista Pártban politikusként vállalt szerepet: 1992-ben messze visszhangzó egyéni győzelmet aratott a kisbéri választókerületben az időközi választáson elért csaknem 70%-os eredménnyel. Ez volt az MSZP első, rendszerváltás utáni egyéni győzelme.

1994-től lett honvédelmi miniszter, ő vezényelte a magyar hadsereg teljes átszervezését kisebb létszámú, hatékonyabb haderővé, a szűkülő gazdasági lehetőségek között jelentős modernizációval, figyelembe véve a várható NATO-csatlakozás szempontjait is. Magyarország 1999-es NATO-csatlakozásának előkészítése így az ő nevéhez is fűződik.

Nekünk, szocialistáknak, maga volt a megtestesült megbízhatóság, rendíthetetlenség és elegancia.

Gyászoljuk teljes szívünkkel. Hiányozni fog!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: