Donald Tusk - Fotó: ft.com
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Európai Néppárt ismét elhalasztotta, hogy a Fidesz kizárásáról szavazzon, írja a Politico Brussels Playbook. Donald Tusk, a pártcsalád elnöke azt mondta az európai parlamenti képviselőknek, hogy elég párt kereste meg ahhoz, hogy elindítsák a szavazást, de mégsem teszik meg.

14 párt indítványozta, hogy zárják ki a Fideszt – mondta Tusk. Ennek ellenére nem fognak szavazni, mert a Néppárt következő politikai közgyűlését videón fogják megtartani, ami Tusk szerint nem teszi lehetővé a szavazást.

Indokként azt hozta fel, hogy videón keresztül egyrészt nem lehetne megfelelő számú embert bevonni a vitába, másrészt nem biztosítható a szavazatok titkossága sem. Ezek az okok egyébként nem tűnnek annyira valósnak, hiszen ha szeretnék, nyilvánvalóan meg tudnák oldani mindkét ügyet. Valószínűleg egyszerűen kevés tagpárt szeretné épp kizárni a Fideszt, Tusk pedig, aki Orbán Viktor egyik legkeményeb kritikusa, addig nem szeretné előhozni az ügyet, amíg nem támogatják elegen.

Tusk szerint a szavazás a következő közgyűlésen kerülhet elő, de arról még azt sem tudják, mikor lesz pontosan. Az biztos, hogy a Néppárt nagy kongresszusát jövő év nyaráról őszre halasztották el.

Forrás:  24.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: