Orbán Viktor, 2020. 06. 12. - Fotó: O.V. közösségi oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A miniszterelnök szerint a járvány második hullámában az lesz a lényeg, hogy működjön az ország, ez volt a fő üzenete a nemzeti konzultációnak. Továbbra is az időseket kell védeni, ingyenes lesz az influenza elleni védőoltás is, de konkrét belső korlátozásokat nem jelentett be. Orbán Viktor azt ígérte, a következő hetekben többet fog kommunikálni, és visszamegy Facebook-huszárnak.

Csúcsokat dönt a napi fertőzöttek száma itthon és külföldön is – kezdi rádióinterjúját Nagy Katalin, aki elsőként azt kérdezte Orbán Viktortól, mit kell szem előtt tartani a jelenlegi koronavírus-helyzetben. A miniszterelnök szerint a vírus első és második hulláma számos ponton különbözik, így a védekezés is különbözni fog. A közös pont azonban az, hogy az idősekre kell odafigyelni, az idősotthonok most is veszélyeztetett helynek számítanak, ezért mindenkit arra kér, hogy felelősséggel végezze a dolgát.

Kitért a Kamaraerdei Úti Idősotthonra is, arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy levélírás helyett ne kísérletezzen, ez “nem egy biciklisáv, amit felfestenek, aztán vagy jó lesz, vagy nem”. (A Főpolgármesteri Hivatal csütörtök este jelentette be, hogy az otthonban 29-en fertőződtek meg koronavírussal, egy gondozott a kórházba szállítása után meghalt.)

Orbán elmondta, hogy van egy haditervük, ennek első része volt a nemzeti konzultáció. Az ország az első hullámban minden adat szerint jól vizsgázott. A második hullám kezeléséhez a tapasztalat kellett (ez megvan), és tudni kell, mi az, amit az emberek hajlandóak elfogadni, erre volt jó a konzultáció. A kormányfő a konzultáció eredményeit egy mondatban foglalta össze:

Az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön.

Meg akarjuk védeni az idősek, a nagyszüleink életét, de a cél az, hogy megvédjük Magyarország működőképességét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a vírus megbénítsa az országot – tette hozzá. Orbán azt is elárulta, hogy már a szerdai kormányülésen hoztak döntéseket, szombaton kora reggel összeül az operatív törzs, a gazdasági kabinet, a következő napokban egymás után hozzák majd a járványügyi intézkedéseket.

Általános korlátozásra nem kell számítani, ha valahol egy iskolában felüti a fejét a járvány, akkor nem fogják bezárni – mondta Orbán. Egyedi izolációk lesznek, csak akkor zárnak le egy intézményt, ha már semmi mást nem tudnak tenni.

A miniszterelnök néhány döntést is felsorolt, ilyen például az idősotthonok bezárása, a látogatási tilalom a kórházakban, idősotthonokban. Hozzátette: utasította Kásler Miklós minisztert is, hogy aki kéri, annak ingyenes legyen az influenza elleni védőoltás, valamint fontos változás, hogy hamarosan hatósági árak lesznek a tesztek.

A maszkviselést is szigorúan kell ellenőrizni, mindenkit arra szólított fel, hogy legyen felelősségteljes és hordjon maszkot.

Az interjú második felében a nemzetközi helyzetről is szó esett. Orbán elárulta, hogy előző este “éppen a konyhában volt otthon”, amikor telefonon felhívta Donald Trump amerikai elnök, akivel a jelenlegi helyzetet beszélték át, és tapasztalatot cseréltek. A kormányfő hozzátette, hogy a geopolitikai kapcsolatok ápolása sem maradhat el a koronavírus-járvány alatt. A világ vezetőivel a gazdaságvédelmi kérdésekben is szokott egyeztetni. Orbán szerint itthon is jól haladunk azzal, hogy “több munkahelyet hozzanak létre, mint amennyit a vírus miatt elvesztettek”, ez az intézkedéseknek köszönhető.

Orbán azt is megígérte, hogy a következő hetekben még többet fog kommunikálni, elsősorban a Facebookon.

“Visszamegyek Facebook-huszárnak” – mondta.

Honnan lesz erre pénz? – kérdezi Nagy Katalin. Orbán elismerte, hogy a költségvetési hiány nem jó, módosítaniuk kellett is rajta, ha nem így tették volna, megbénult volna az ország. A miniszterelnök szerint az intézkedéseik jók, de ami ennél is fontosabb, hogy a magyar emberek megbíznak a magyar gazdaságpolitikában. “Ha pedig van bizalom, akkor van pénz” – tette hozzá a miniszterelnök, aki úgy látja, a pénzhez még jó gazdaságvédelmi szakemberek kellenek.

“Ész ügyében sem állunk rosszul” – utalt a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium vezetőire.

Forrás: HVG

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: