Megszólalt Esztergályos Cecília is, aki 1964 és 1968 között Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója volt .
“Hála istennek, demokrácia van. Mindenki elmondhatja bánatát, búját, és megpróbálnak rajta segíteni. Az én időmben ilyen nem volt: 1960-ben végeztem a Balettintézetben.a diplomafellépés másnapján reggel közölte az igazgatómester, hogy kötelező Pécsre mennie.”
“17 és fél évesek voltunk, tehát kiskorúak, és világos volt, hogy aki nem megy le, az nem kap diplomát, hazamehet mosogatni. Tehát a fiatalságnak, középkorúaknak üzenem: hálásnak kell lenni, hogy ebben a mai világban élnek, és tudnak változtatni, meg tudják választani, mik szeretnének lenni. Az én időmben erről szó sem lehetett. A másik diplomám színművészeti volt, ott is az történt, hogy kijelöltek egy színházat, és oda kellett menni. Nem választhattuk meg a tanárainkat, örülhettünk, legalábbis én örültem, hogy felvettek mind a két főiskolára, és ma két diplomás, boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. Nem ártana a mai fiataloknak tisztában lenniük a demokrácia és a diktatúra fogalmaival, és hálát adhatnának az égnek, hogy nem kellett megtapasztalniuk az utóbbit.”
Cilike! Én nagyon szeretlek, de ha most elolvasod, amit nyilatkoztál te is meg fogsz lepődni. Abban a rohadt diktatúrában szerezhettél – ingyen – két diplomát. Azt írod, hogy abban a rohadt diktatúrában “nem választhattad meg a tanáraidat”? Őszintén: melyik nem tetszett? Melyik nem segített? ’68-ban végeztél a tanárod, Kazimír Károly azonnal szerződtetett a Tháliába. Utána abban a rettenetes diktatúrában 90-ig, a rendszerváltásig a Nemzeti tagja voltál. Nyilván erőszakkal léptetett be Vámos László és Sík Ferenc. Utólag is rettenetesen sajnállak.
Mindenesetre ne a mai fiatalokon kérd számon, hogy nem ismerik a diktatúra és a demokrácia közti különbséget. Inkább Te magad olvass utána!
Juszt László
