Megosztom másokkal is:
  •  

A jobboldali városvezető állítása szerint nem járt külföldön, csupán két hét belföldi nyaraláson volt a nyár elején.

D. Kovács Róbert Facebookon számolt be arról, hogy a koronavírus-tesztje pozitív lett. Kőbánya polgármestere pénteken már érzékelte magán a fertőzés jeleit, később a felesége is több tünetet produkált.

A polgármester elmondása alapján csak nyár elején nyaralt a családjával, akkor is csak belföldön, azóta pedig semmilyen rendezvényen, sem összejövetelen nem vettek részt. Viszont – ahogy ő fogalmazott – egy hibát elkövetett.

“Kedves Kőbányaiak! Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Tegnap délután szembesültem azzal az eredménnyel, aminek elkerüléséért mindent megtettem március óta.

Nyár elején tettünk két belföldi kirándulást, aztán úgy döntöttünk, hogy első a biztonság, szűkebb és tágabb környezetünk egészsége, ezért nem utaztunk el sehova. Mindig és mindent fertőtlenítettünk és fertőtlenítünk.

Nem voltunk rendezvényen, se családi összejövetelen, kikapcsolódni a friss levegőre, a szabadba jártunk. Nem betegedhetünk meg, gondoltuk, hiszen kicsi Gyermekünket el kell látni, a kötelezettségeimet teljesítenem kell.

Egy “hibát” azonban mégis elkövettem. Visszatérve a hivatalba jól esett újra találkozni a kollégákkal, nem csak online, hanem szemtől szembe egyeztetni, értekezni.

Az elmúlt napokban a bizalom erősebbé vált az aggodalomnál, egymás között nem vettünk maszkot, a 2 méteres távolság is sérült amikor beszálltunk közösen egy autóba. Ennek sajnos rögtön meg is lett a következménye.

Radványi Gábor alpolgármester kollégám kontaktjaként kerültem vizsgálatra csütörtökön reggel, azonnal, ahogy az ő fertőzöttsége kiderült. Sajnos péntekre le is betegedtem, általános gyengeséggel, erős fej- és végtagfájdalommal nyomom az ágyat.

Megérkezett a Covid PCR vizsgálatom eredménye is, ami pozitív lett. Feleségem is mutat tüneteket, tegnap Kislányunk is nyűgösebb volt, de a bezártság is teheti. Most abban bizakodunk, hogy nem leszünk rosszabbul, hogy itthon, egymást segítve minél előbb felépülünk.

Vigyázzatok magatokra, vigyázzanak egymásra! A vírus, mint látjuk itt van!

Megtapasztalva a betegséggel járó erős fizikai fájdalmat és a mérhetetlen mentális elesettséget, kérek mindenkit, hogy vegye a védekezést komolyan!” – írta bejegyzésében a polgármester.


Megosztom másokkal is:
  •