Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem hátrálnak meg! Sőt egyre többen támogatják őket!

Több egyetem, színházak, pártok, színészek és még több ezer értelmiségi és művés biztosította támogatásáról a tüntető diákokat.

A tüntetések és az egyetemfoglalás akkor robbant ki, amikor nyílvánvalóvá vált, hogy a Fidesz önkényesen rátette a kezét az eddig független SZFE-re.

A diákok arra válaszul, hogy a továbbiakban egy alapítvány fogja fenntartani az egyetemet – melynek élére Vidnyánszky Attilát nevezték ki – elfoglalták az egyetem épületét.

A tiltakozás pedig tovább folytatódik. A mai napon is demonstrálnak az egyetem előtt, mely ezen az élő videón tekinthető meg:

Ezen túl pedig a hallgatók vasárnapra élőláncot hirdettek az SZFE és a Parlament közé.

Céljuk, hogy stafétaként juttassák el a Vas utcából a Kossuth térre a dokumentumot, hogy az Országgyűlésben is olvashassák, mégpedig úgy, hogy az élőlánc érinti az egyetem Szentkirályi utcai épületét, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, az ELTE kiskörúti kampuszát, a Corvinust, valamint a Károly Gáspár Református Egyetemet is.

Az akcióhoz 5000 emberrel számolnak, ehhez kérik valamennyi támogatójuk részvételét.

Ez is érdekelhet még:

Hatalmas tisztelet érte: ifj. Vidnyánszky Attila az apjával szemben is kiáll a színművészeti egyetem mellett (videóval)


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: