Orbán Viktor miniszterelnök A kép forrása: Orbán Viktor facebook oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tavasszal az Orbán-kormány elszalasztotta a korai beavatkozással járó előnyöket, nem lépett időben a válság gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében.

Kirúgások, fizetéscsökkenések, cégcsődök indultak el, amelyek egyenes következménye, hogy a vártnál is nagyobb mértékben csökkent a magyar gazdaság teljesítménye.

Most pedig a Népszava információja szerint már a kormány is nagyobb gazdasági visszaeséssel számol, mint korábban, de az továbbra sem látszik, hogyan akarnak segíteni a magyar családokon, munkavállalókon.

A Fidesz eddig válságkezelés címén csak az oligarcháinak a zsebét tömte, miközben 400 ezer embernek nincs munkája és 200 ezer család pedig semmilyen ellátást nem kap. Ilyen körülmények között éri hazánkat a járvány újabb hulláma.

Meg kell akadályozni a megélhetési válság elmélyülését, ezért az MSZP benyújtja a Parlamentnek az emberek védelmére kidolgozott ötpontos védelmi csomagját.

Az MSZP azt javasolja, hogy a kormányzat 80%-ban vállalja át a munkavállalók bérét! Növeljék meg a munkanélküli ellátás összegét minimum nettó havi 100 ezer forintra és hosszabbítsák meg az idejét 3-ról 9 hónapra!

Meg kell emelni a nyugdíjakat 6,5%-kal a svájci indexálás szerint, fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat, és nyugdíjkiegészítést kell adni a nyugdíjasoknak most!

A kormány duplázza meg a családi pótlékot, továbbá csökkentse a gáz, a távfűtés és a villamos energia árát úgy, hogy a kisfogyasztóknál nagyobb kedvezmény maradjon!

Mindezek mellett pedig ingyenessé kell tenni a teszteket, mert a magyar családok nem tudják megfizetni a két vizsgálat árát, mint ahogy nem bírják a munkából való két hét kiesés terhét sem.

Az Adrián való hajókázás helyett a kormány foglalkozzon végre a magyar családok megmentésével és a magyar munkavállalók helyzetének javításával!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: