Megosztom másokkal is:
  •  

A Színművészeti Egyetem hallgatói elutasítják az intézmény új kuratóriumát és felügyelőbizottságát, és a lemondásukat is követelik. Addig a hallgatókon és a tanárokon kívül mást nem engednek be az épületbe.

Hivatalos nyilatkozatot adtak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, akik éjfél óta kordon alatt tartják az intézmény épületét. A hétfő esti tüntetés után többen letáboroztak az épületben, sokan haza sem mentek az egyetemről. A helyszínen sátrakat is állítottak, valamint hálózsákokat hoztak.

 

 

Kedd délután fél négykor a hallgatók vastapssal kísért sajtótájékoztatón olvasták be követeléseiket, és köszönetet mondtak mindenkinek, aki velük együtt részt vett a demonstráción.

„Az egyetemet éjfélkor egy közös visszaszámlálás után elfoglaltuk, ezzel megkezdtük a közös gondolkodást az egyetem jövőjéről és arról, milyen képzésben szeretnénk részt venni” – jelentette be a tapsviharban L. Nagy Attila, a HÖK képviseletében.

Ezután felolvasta a 13 pontba szedett követeléslistájukat, ezek a következők:

garantált autonómiát az egyetemnek,
az egyetem modellváltásáról szóló törvényt a jelenlegi formájában elutasítják,
elutasítják a kuratórium és a felügyelőbizottság kinevezésének módját és így a jelenlegi kuratóriumot és felügyelőbizottságot is,
elutasítják a fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat,
elutasítanak bármilyen önkényesen kinevezett új vezetőséget,
követelik a szenátus jogköreinek visszaállítását,

követelik a lemondott szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását,
követelik a jelenlegi kuratórium lemondását,
követelik, hogy az alapítvány alapító jogai ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz,
követelik, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából,
követelik, hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe,
nyomatékosan kijelentik, hogy a pártpolitikától a továbbiakban is határozottan elhatárolódnak és a pártokat is arra kérik, hogy maradjanak távol az ügytől,
az egyetemre további rendelkezésig csak az egyetem polgárai léphetnek be.
További kérdésekre nem válaszoltak.

 

Forrás és kiemelt kép: HVG

 


Megosztom másokkal is:
  •