Megosztom másokkal is:
  • 262

A diplomások közül is sokan maradtak munka nélkül, a fizikai dolgozóknak viszont több mint 25%-át hagyta út szélén a kormány.

Fogynak a tartalékok, az álláskeresési támogatás bővítése tehát továbbra is alapvető lenne, mondta keddi online sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke.

A Szonda-Ipsos legutóbbi felmérése szerint a válságban már az emberek több mint 10%-a elveszítette az állását, különösen a nők és a fizikai munkások.

„A fizikai munkát végzők mintegy negyede veszítette el a munkáját, míg a diplomások közül ez még az 5%-ot sem éri el, tehát a diploma még válság idején is védi a munkavállalókat” – mutatott rá  Korózs Lajos,

Az MSZP parlamenti képviselője ismertette a legdrámaibb adatot, amely szerint országosan az első félévben mintegy másfélszeresére emelkedett az álláskeresők száma, főleg az iparilag legfejlettebb régiókban. Elmondta, ez azt jelenti, az elbocsátott emberek nagy része 3-4 héten belül feléli az utolsó tartalékait is.

„A legtöbb elbocsátott sajnálatos módon az ország kevésbé fejlett részeiről került ki: Nógrád megyéből, Borsod és Heves megyéből, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Hajdú-Biharból valamint a Dél-Dunántúlról, Zala, Baranya és Somogy megyékből” – sorolta a leglesújtóbb adatokkal rendelekező területeket.

A szocialista politikus a felmérésre hivatkozva kijelentette, a nemzeti össztermék 13.6%-kal esett vissza. Kiemelte, az építőipar helyzetét, ahol a visszaesés mértéke 15,7%. „Ez 330.000 embert érint, és itt nem nagyon lehet alkalmazni a távmunkát, mivel ez igényli a legtöbb fizikai munkát.

A különféle épületépítések szerződései 34,4-55,6%-kal estek vissza. Az építőiparban a fizikai munkások aránya közel 80%, míg a többi nemzetgazdasági ágban csak mintegy 50%”.

„17 megyében az országos átlag alatt vannak a nettó fizetések” – jegyezte meg a képviselő, majd ismertette a munkajövedelmek szempontjából legszegényebb megyéket, Nógrádot, Borsodot, Szabolcsot, Békést és Jász-Nagykun-Szolnok megyét.

Összehasonlításképpen Korózs megemlítette, míg a fizikai munkásoknál a statisztika szerint Győr-Moson-Sopron megyében 349.000 forint a havi nettókereset, addig Szabolcs megyében csak 210.000 forint/hó. Hozzátette, a járműiparban is 13%-os volt a visszaesés.

Végezetül emlékeztetett, „A kormánynak igenis végig kellene gondolnia azokat az intézkedéseket, amelyeket elmulasztott meghozni, például az álláskeresési támogatás bővítését, amelyre több alkalommal tettünk javaslatot.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetén pedig haladéktalanul  át kell tekinteni az ez évi költségvetés fő számait, minthogy abban már egyetlen egy szám sem igaz”!


Megosztom másokkal is:
  • 262