Megosztom másokkal is:
  •  

Megvan Szijjártó Péter luxusnyaralása, miközben a facebookon irodai dolgozós képeket osztott meg? Na nem fogod elhinni, hogyan reagált minderre a Fidesz kedvence Földi László biztonságpolitikai szakértő.

A biztonságpolitikai szakértő azt mondta, hogy az újságírók egy védett személy után kémkedtek, ezért indokolt lett volna a csónakjuk elsüllyesztése.
A kormánypárti biztonságpolitikai szakértő a Hit Rádió Gyújtópont című műsorának volt a vendége.

Azt kérdezték tőle, miként fordulhatott elő az, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a nyaralása közben fotózták le az Átlátszó munkatársai. Földi László szerint ami történt, az felveti a kémkedés fogalmát.

Sőt, kimeríti a merénylet fogalmát, a miniszter védett személy, ezért akár az is indokolt lehetett volna, ha az őt védő személyzet elsüllyeszti az újságírók csónakját.

Szerinte azt is vizsgálni kell, hogy az Átlátszó milyen külső szervek számra dolgozik, hiszen a portálnak önmagában nincs kapacitása arra, hogy hozzáférjen a külügyminiszter programjához. Hozzátette, hogy az Átlátszó szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelent és amit tesz, az bűncselekmény.


Megosztom másokkal is:
  •