Orosz György humorista nem kisebb embert fektetett két vállra, mint Vladimir Putiyn orosz elnököt.
Nagy bejelentést tett az orosz elnök. Bejelentették ugyanis, hogy az oroszok hivatalosan is bejegyezettek egy koronavírus-elleni vakcinát.
Természetesen igen nagy eredmény ez a vírus elleni harcban, a világ nagyobbik fele azonban valamiért mindig fenntartásokkal fogadja azt, ha az oroszok valamit bejelentek.
Hiába a rossz történelmi tapasztalatokat nem tudja lemosni magáról egyenlőre az orosz nemzet. Mindenesetre a bejelentés megtörtént, sőt annál több is:
Putyin bejelentette, hogy egyik lányát már be is oltották a vakcinával
A magyar humorista Orosz György erre reagált közösségi oldalán:
“Az egyik lányát már be is oltották” Az nem derül ki, hogy azért, mert jól viselkedett vagy azért, mert rosszul.