Fekete-Győr András, a Heti TV Pirkadat című műsorában
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szövetsègesek között kèt dolog nem szokás, követelni ès a másik belügyeibe beleszólni.

Hivatalos oldalán tette közzè a Momentum az alábbi felszólító üzenetet:

Hétfő délelőtt a Momentum Mozgalom és a DK vezetősége megállapodott arról, hogy hogyan lehetne békés mederbe terelni a gödi ellenzéki összefogásban támadt ellentéteket.

A DK vezetősége azonban hiába próbált meg mindent, nem volt képes megfékezni elszabadult gödi képviselőit, akik a hétfő délutáni testületi ülésen megszavazták a Balogh Csaba ellen benyújtott előterjesztést.

Az ülésen azt is kijelentették, hogy felfüggesztik a DK-s párttagságukat, mert „nem akarnak a budapesti pártközpontoknak megfelelni”.

A Momentum Mozgalom megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a DK, az LMP és a Jobbik gödi képviselői nem mutatnak semmiféle együttműködési készséget, és saját pártvezetőik kéréseinek sem hajlandóak megfelelni.

A négy érintett képviselő kitart amellett, hogy a Fidesszel együtt szavazva folyamatosan támadja a momentumos polgármestert.

Saját szavazóikat elárulva a Fidesz és a Samsung érdekeit képviselik, így méltatlanná váltak a tisztségükre.

De a gödiek nem kérnek a Samsung-koalícióból!

Ezért a Momentum Mozgalom felszólítja a Demokratikus Koalíciót, a Jobbikot és az LMP-t, hogy azonnal zárják ki a pártjaikból a Fidesszel szövetkező, az ellenzéki összefogást eláruló képviselőiket!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: