Újabb ellenzéki pártra csap le az Állami Számvevőszék

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Korábban a Jobbik és a DK ellen lépett fel az ÁSZ, most azonban úgy tűnik újabb ellezéki pártra csapnak le.

Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írta: az LMP a gazdálkodását szabályozó környezetét a 2017. évre „nem szabályszerűen alakította ki, így nem biztosította a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit”.

A párt 2018-ra „a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozási környezetét a jogszabályi előírások alapján kialakította” – áll a közleményben.

Az ÁSZ szerint a párt 2017-ben és 2018-ban a könyvviteli nyilvántartásait nem az előírások szerint vezette.

2017-ben az LMP számviteli szabályozási környezete nem biztosította a központi költségvetésből kapott támogatások és az egyéb hozzájárulások, adományok szabályszerű nyilvántartását, valamint könyvvezetésének és gazdálkodásának szabályszerűségét.

Hozzátették: az LMP 2018-ban a magánszemélyek adományairól és a tagdíjakról „analitikus nyilvántartást nem vezetett”.

A magánszemélyektől kapott adományok adatait bizonylat nélkül rögzítette számviteli nyilvántartásában, így nem igazolta, hogy ezen adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak.

2018-ban a teljesítésigazolás nélküli kifizetések miatt nem igazolt az sem, hogy a kifizetéseket az LMP feladatai ellátására fordította.

közölték: a párt a 2017-re és 2018-ra vonatkozó pénzügyi kimutatásainak adatait szabályszerű könyvvezetéssel nem támasztotta alá, így a kimutatások alapján „nem igazolt, hogy a felhasznált közpénzeket átláthatóan és a közélet tisztasága elvének figyelembevételével kezelte”.

A Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és az LMP honlapján közzétett pénzügyi kimutatás – a szabályszerű könyvvezetés hiányában – nem mutat valós képet a párt vagyoni és pénzügyi helyzetéről – írták.

Hozzátették: a törvényi előírásnak megfelelően az ÁSZ a jelentéstervezetet észrevételezésre megküldte az LMP társelnökeinek, akik nem vitatták az ÁSZ megállapításait.

A feltárt szabálytalanságok kijavítására az ÁSZ öt javaslatot tett az LMP társelnökeinek, akiknek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – olvasható a közleményben.

Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.

Az LMP 2017-ben 173,7 millió forint, 2018-ban 195,1 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours