COVID-19 - Fotó: dunstreda.sk
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szlávik János figyelmeztette a fiatalokat, hogy ők is veszélyben lehetnek
A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológus főorvosa szerint továbbra is fegyelmezetten kell viselkedni, hogy elkerüljön bennünket egy erősebb második hullám. Nem lazulhatunk, amíg nincs védőoltás a koronavírus ellen.

Szlávik János az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy fogalmazott, hogy egyelőre a napi új fertőzések nem számítanak magasnak, noha ezek bizonyára alacsonyabbak a becsült adatoknál: tíz-húszszorosa lehet a valódi betegek száma.

A főorvos a környező országokat is értékelte, és hangsúlyozta, hogy van, ahol emelkedik az esetszám, máshol az iskolakezdés után számítanak a második hullámra. Azokban az országban – például Romániában –, ahol drámai a megbetegedések mértéke, rossz egészségpolitikai döntéseket hoztak. Romániában mondjuk megszüntették a karantént, és ideje korán engedték haza a fertőzötteket.

 

 

 

Nálunk szigorúbb korlátozások vannak érvényben, és ilyen területeket nem lódul meg úgy a megbetegedések száma, de jóslatokba azért nem érdemes bocsátkozni.
Szlávik beltéren mindenkit a maszk használatára buzdít, míg szabadtéren elegendő a megfelelő távolságtartás is. Az infektológus figyelmeztetett, hogy mostanában sokkal inkább a fiatalok között terjed a vírus, náluk lazul a fegyelem, míg korábban az idősebbek betegedtek inkább meg.

Súlyosan többnyire az idős, krónikus betegek fertőződnek meg, de ritkán fiatalok is meghalnak.
Szlávik János elmondta, hogy a fegyelmezettség hiányzik sok európai országnál, noha Magyarországon jelenleg jobb a helyzet, csupán néhányan vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: atv.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: