Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

 A semmire kért 45 napot a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, amikor közérdekű adatkérésben érdeklődtem a kórházi ágyak napi foglaltsági adatai után.

Ez az az adat, amiből végre kiderülne, hány beteget küldtek haza a kórházakból a Kásler-féle ominózus ágyfelszabadítás során, de a kormány nem hajlandó kiadni.

Mivel ezek közérdekű információk, és jogunk van tudni, hogy a miniszteri utasítás hány embert érintett, pert indítok az adatok megismeréséért.

Egészen arcpirító, amit a NEAK művelt: a veszélyhelyzet utolsó napján 45 napot kért az adatkérésem teljesítésére, arra hivatkozva, hogy az “a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyezteti.”

45 nap után egy kétmondatos válaszban tagadta meg az adatok kiadását. Ez az eset is jól mutatja, hogy a 45 napos határidőt időhúzásra használták és visszaélésszerűen alkalmazták az állami intézmények a veszélyhelyzet alatt.

Ami az általam kért adatokat illeti: hónapok óta próbálom megtudni, hány beteg embert érintettek a kórházi ágyfelszabadítások.

Csak a havi ágykihasználtsági adatok nyilvánosak: ezekből azt látni, hogy februárról áprilisra a felére csökkent az ágyak kihasználtsága, átlagosan 24 466 ággyal kevesebb ágyon zajlott ellátás.

Létezik azonban egy nem nyilvános adat is, ami a napi ágyfoglaltságot mutatja: ebből láthatnánk, hogy pontosan hány beteg kényszerült a kórház elhagyására a miniszteri utasítás nyomán.

Pert indítok az adatokért, mert elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány visszatartja a közérdekű adatokat, és nem hajlandó elárulni, hogy az embertelen és szakmailag indokolatlan 60 százalékos ágyfelszabadítás hány beteg embert érintett.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: