Bogdán László - Fotó: Letenye Média
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem lesz a világ olyan mint vele volt… Olyan ember távozott akiből nincs még egy! Nyugodjon békében! Hiányozni fog az a szellemiség amit csak ő tudott megtanítani, átadni sok-sok embernek… Legyen neki könnyű a föld!

A rendőrség azt írta: a haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, a részletekről jogszabály engedélyének hiányában nem adhatnak tájékoztatást.

Mint azt korábban már megírtuk, az éjszaka holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Az Index forrásai szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében tegnap este találtak rá, miután a családja keresni kezdte. A halálhírt az Indexnek Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének vezetője, valamint Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke is megerősítette, aki ma találkozott volna Bogdán Lászlóval, és a férfi családjától értesült a hírről.

 

 

A haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, további részleteket nem közöltek. (A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében szokta vizsgálni az öngyilkossági eseteket.)

Bogdánnak – aki elsősorban a személyes jelenlétben és a helyi önszerveződésben hitt, és cserdi sikereit is ennek tudta be – számtalan konfliktusa volt, mivel nem csak helyben volt aktív: viszonylag gyakran szerepelt a sajtóban, és olykor az országos roma közéletben is hallatta hangját. Elsősorban a roma önkormányzati rendszert és az arra ráépült, az országos politika erőivel elvtelen alkukat kötő, mutyizós kisebbségi politikai színteret kritizálta.
Bogdán László más elismerések mellett idén januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért tett erőfeszítéseiért.

Forrás: atv.hu / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: