Orbán Viktor 2017 november - Fotó: OV Facebook
Megosztom másokkal is:
  • 1.6K

A Lánchíd nemzeti ügy, a kormánynak pedig igenis több forrást kell biztosítania a rekonstrukcióra

– a Publicus Intézet kutatása szerint így vélekedik a budapesti lakosság döntő többsége az átkelő körül kialakult vitáról.

Szóval Orbánék Karácsony Gergely alatt akarták vágni a fát, de most kiderült magukkal babráltak ki.

A fővárosi lakosság számára aligha kétséges, hogy politikai ügy lett a Lánchíd felújítása, 61 százalék szerint ugyanis a kormány a fővárost akarja nehéz helyzetbe hozni azzal, hogy nem emel a támogatási összegen. Így vélekedik a kormánypárti szavazók negyede is.

A Publicus Intézet felmérése szerint a budapestiek 70 százaléka szerint a kormánynak több pénzt kellene adnia a híd felújítására, mint az a 6 milliárd forint, amelyet még a korábbi Tarlós-kabinetnek ígért.

A fideszes szavazók harmada is hasonlóan vélekedik, az ellenzéki táboron belül viszont elsöprő a többség (90-98 százalék), ráadásul a bizonytalanok háromnegyede is többet vár a kormánytól.

Az is világos, hogy többség nem csak egy közlekedési útvonalként tekint a Lánchídra, hanem szimbólumként – ezt a megkérdezettek 95 százaléka gondolja így. Az is erősítheti azokat a véleményeket, amelyek szerint a kormánynak nagyobb szerepet kellene vállalnia, hogy a válaszadók úgy vélik, inkább országos (84 százalék), mintsem fővárosi jelentősége van (10 százalék) a Lánchídnak.

A legrosszabb forgatókönyv, vagyis az átkelő használhatatlanná válása esetén a lakosságnak meglenne a véleménye a felelősökről is. A bajt elsősorban a kormánynak rónák fel (38 százalék), és nagyjából 14 százalék tartaná felelősnek Tarlós István egykori főpolgármestert. Karácsony Gergelyt 26 százalék okolná a kialakult helyzetért.


Megosztom másokkal is:
  • 1.6K