Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyarország elemi érdeke, hogy a fejlettebb nyugati tagállamokhoz történő felzárkózásunkat és fejlődésünket segítő uniós fejlesztési források ügyében minél előbb megállapodás szülessen – írja Facebook-oldalán Tóth Bertalan.

Az MSZP elnöke úgy fogalmaz: Kövér László – aki szerint a fékek és egyensúlyok rendszere csak „egy hülyeség”

– és néhány kormánypárti politikus ugyanis azt kezdeményezte, hogy a miniszterelnök kötött mandátummal menjen Brüsszelbe.

Azt akarják, hogy a miniszterelnök – néhány más feltétel mellett – csak akkor fogadja el pénzügyi megállapodásokat, ha cserébe az unió lezárja az Orbán-kormány demokrácia-ellenes és jogállamiságot lebontó lépéseit vizsgáló úgynevezett „hetes cikkely szerinti eljárást”, és az uniós források felhasználásához a jövőben sem kapcsolódnak jogállamisági feltételek. Ez nem más, mint beismerés – véli a szocialista politikus.

“Beismerése annak, hogy a fideszes politikusok úton-útfélen hazudtak a magyar jogállam, a demokrácia és a szabadságjogok helyzetéről.

Beismerése annak, hogy valójában egy önkényuralmi rendszert építenek tíz éve, amelyben nincs elszámoltathatóság, az ellenőrzést garantáló fékek és ellensúlyok már nem, vagy csak alig érvényesülnek, korlátozottan érvényesülnek a szabadságjogok, nem működik a hatalmi ágak elválasztása, nem tiszta és pártatlan a választási rendszer, romlott a sajtószabadság helyzete.

Beismerése annak, hogy a Fidesz az elmúlt tíz évben arra használta hatalmát, hogy korlátozza, vagy egyenesen ellehetetlenítse az ellenzéket, a médiát, a vallási felekezeteket, a tudományos életet, a civil szervezeteket, a bíróságokat és a privát szektort” – áll az írásban.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: