Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az egészségügyi ellátás újraindítása során mutatkozik meg igazán, hogy mekkora problémát is okoz az, hogy rengeteg a 65 évnél idősebb orvos, akiknek az utánpótlása nincs biztosítva.

Ugyanis a rendezetlen viszonyok és a bizonytalan helyzet miatt, amit a kormány teremtett, rengeteg idős orvos nem tért vissza az orvosláshoz, ami miatt még nehezebben jutnak ellátáshoz a betegek, mint korábban.

Az állami egészségügyi ellátórendszer békeidőben sem volt képes a teljes körű, betegbiztonságot garantáló működésre.

Ennek tudatában a Fidesz mégis egy olyan költségvetést fogadott el, amely nem tartalmazza az egészségügyi rendszer átalakításának, sem pedig az egészségügyi dolgozók pályán- és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét.

Úgy tűnik, hogy a Fidesznek egy világjárvány sem elég ahhoz, hogy belássa az átalakítás szükségességét. Ez a feladat azonban egyre sürgetőbb, mert rövid időn belül nem lesz, aki ellássa betegeinket mivel egyre kevesebbeknek vonzó az állami egészségügyben dolgozni.

Az egészségügynek kiemelt prioritássá kell válnia, az ott dolgozók bérének markáns emelésével együtt, hiszen csak akkor biztosítható a gyógyulás esélye mindenki számára, ha van elegendő orvos, ápoló és eszköz, ha rendelkezésre áll a tisztességes fizetésre, a szükséges eszközök beszerzésére való pénz.

 Az MSZP ezért követeli a kiszámíthatóságon és a tisztességes fizetéseken alapuló életpályamodell bevezetését az egészségügyi ágazatban, hogy a dolgozók egy munkahelyen, egy jogviszonyban tudják megkeresni a tisztességes megélhetéshez szükséges jövedelmüket, és továbbra is kitartunk azon tételünk mellett, hogy az ellátás szakszerű megszervezéséért önálló minisztériumnak és kompetens kormánytagnak kell felelnie.

Így lehet biztosítani a megfelelő utánpótlását az egészségügyben és a biztonságos ellátást mindenki számára.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: