Török Zsolt - Fotó: BalraMagyar
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Török Zsolt a párt korábbi szóvivője közösségi oldalán osztotta meg az elgondolkodtató sorokat:

Engem zavar

Tudom, a nép egy részének így jó, de engem zavar sok minden.
Hatalmas vagyonok képződnek pár családnál, miközben 4 millióan nélkülöznek, vagy 2 milliónak feleannyit nőtt a fizetése, mint a szomszédos országokban élő kollégáinak.

Mindenki örült az elmúlt 3-4 évben, hogy 7-8 év szigorú népnyúzás után végre emelkedtek a bérek. Majd most az árak másfélszer annyival.

Magyarországon drágábban lehet vásárolni, mint akár a volt szoci országokban, akikkel együtt indultunk, akár a németeknél, svédeknél. Pedig a fizetések itt jóval alacsonyabbak.

Zavar, hogy míg Horn Gyula idején is a térség éllovasa volt hazánk, addigra ez a nemzetáruló tolvaj banda sereghajtót csinált Magyarországból. Pláne, hogy közben nemzethy már minden, csak a kormány nem.

Zavar, hogy még februárban 20%-kal kevesebb diák jelentkezett a hazai egyetemekre, mint a korábbi években.

Rossz érzés, hogy a csökkenő olaj árak mellett a magyarellenes kormány extra adókat követve emeli a benzin árát.

Kínosan kellemetlen, hogy a magyarországi magyarok által megtermelt kemény adóból ukrán nyugdíj (10 Mrd) lesz, külföldi és felcsúti fociakadémia (100 Mrd) néven válik köddé, vagy éppen luxus ingatlanok Dubaiban, Barcelonában, Panamában, Las Vegasban, Hondurasban, vagy kitudja merre járt még a nem kormányzati katonai repcsink.
Zavaros, hogy miért adtak ki a baltás gyilkost, fogadták be Gruevskit, hagyják lelépni a fideszes pe*@filt, …

Zavarnak a közpénzből tartott, utaztatott macák, macskák és mára feleséggé vált MNB kishölgyek.

Fura, hogy a térségben itt a legnagyobb a haszna a bankoknak, évente kb 700 milliárd, miközben a magyarokat leveszik ezerrel.

Zavar, hogy miért hoztak létre az elmúlt 11 évben ennyi ellenzéki pártot, és hogy honnan van/volt erre pénz.

Az elmúlt 3-4 évben eszeveszett fegyverkezés címen kidobtunk 1.200-1.400 milliárd forintot, de még most ezt meg akarjuk fejelni 3.000 milliárddal. Egy részét ellopják, egy részéből tényleg fegyver lesz, de egy része használt ócskavas. Mire?

Zavar az oroszoktól méregdrágán vett használt metrókocsi, ami nem jó, de legalább rossz.
Zavar, hogy a kormány nem védekezett a járvány kitörése idején, csak propagandát tolt és nyomtatja most is, miközben a civilek, az ellenzéki önkormányzatok, az MSZP és a többi ellenzéki párt osztott maszkot, vitt védőfelszerelést, fertőtlenítő szereket, tartós élelmiszert az ország minden megyéjében a magyar embereknek.

Zavar a demokráciadeficit, a sajtószabadság korlátozása, a Fidesz kultúra elleni támadása, az Akadémia és az egész tudományos élet megalázása, az egyetemek ledarálása, az EU ellen vívott harc. És zavar, hogy a magyarországi kormány keleti despoták hátsó fertályát tisztogatja 100 egység Magyarországnak jutó baksisért és 200 egység családjuknak jutó vagyonért.

Zavar, hogy egyszerre tette hazánkat orosz, amerikai és kínai gyarmattá a nemzetáruló kormány. S míg ezek adósrabszolgáit csinálta magyarok millióból Orbán és 133 (gáz)embere, addig 600 ezren menekültek nyugatra a jobb élet reményében. De dolgozhatnak itthoni autógyárakban fele-harmad annyiért, mint német kollégáik, vagy érhet munkájuk 20-30%-kal kevesebbet, mint a cseh, lengyel, horvát melósoké.

És engem zavar, hogy nem a nyugathoz képest alacsonyabb az életszínvonal és az életminőség, hanem már szinte az összes volt szocialista országhoz képest is.
Zavar, hogy ideszállítják a fél Balkán szennyvíziszapját, itt irtották a fákat a városokban az elmúlt 10 évben, hogy akadályozták a napenergia hasznosítás lehetőségeit. Illetve ebből is csak lopnak, lop A Család.

És zavar, hogy a 10-29%-os áremeléshez adnak 3% nyugdíjemelést. És sokan ezt meg is eszik.

És zavar, hogy külföldről ugatnak bele az életünkbe.

És a kórházak állapota, az egészségügyi dolgozók megalázása és azok lemorzsolódasa. Hogy ma már 500 háziorvosi körzet üres. No, beteg az van, csak orvos nincs. Nem is lesz. Itthon nem, amíg ezek vannak. Hogy ha van pénzed, akkor kapsz jó ellátást, ha nem… Akkor nem.

És az oktatás állapota, a tanárok kizsákmányolása és a pedagógus társadalom erodálódása. Hogy ha van pénzed, akkor vehetsz tudást, jó iskolát, vagy járhatsz “apu” révén svájci elit iskolába.

Az utak, a vasút, a buszok állapota és az ott dolgozók lealázása. Az utasok kiszolgáltatottsága, és mint pénzért szolgáltatást vásárlók lehülyézése és hülyének nézése.
Zavar a magyar nép kihasználása, lenézése és a magyarországi kormány magyarokat kizsákmányoló gaztettei, s közben pár család mérhetetlen gazdagodása.

Röviden, most ennyi.

Most.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...