Magyar György - Fotó: Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyar György, az ellenzéki ügyvéd szerint hasonló jogszabály jöhet a Lánchídnál, mint a Városligetnél.

A Városliget esetében jogszabály keretein belül létrehoztak egy zárt részvénytársaságot, és 99 évre átadták a vagyonkezelést.

A Lánchíd a világörökség része, és ennek megfelelően a magyar állam nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettsége annak állagmegőrzésére.

A UNESCO 1987. december 11-én vette fel a világörökségek közé Budapest Duna-parti látképét és a budai Várnegyedet, s mindennek része három Duna-híd is:

az Erzsébet híd, a Lánchíd és a Szabadság híd. A Lánchíd felújításához a kormánynak már csak emiatt is megfelelő támogatást kell nyújtania – írta Magyar György a blogján.

Ha hosszú ideig tart a főváros “szerencsétlenkedése” akkor a Fidesz és KDNP frakciók megkérik a kormányt, hogy vegye át a Lánchíd felújítását és vegye a saját kezébe a hidat magát is – jelentette be pénteken Hollik István. Az ATV kérdésére azt mondta: ez rövid időt jelent, “nem sokat tudunk most már várni ezzel”.

„Amikor a kormány fröcsköl a városra, azt akarja mondani, hogy tehetetlenek vagytok, alkalmatlanok” – erről már Magyar György beszélt az ATV Start című műsorában.

Az ügyvéd el tudja képzelni, hogy egy hasonló jogszabályt fog hozni a kormány a Lánchídnál, mint a Városliget esetében. Ott ugyanis jogszabály keretein belül létrehoztak egy zárt részvénytársaságot és 99 évre átadták a vagyonkezelést, ugyanezt meg tudják csinálni a Lánchíd esetében is – magyarázta Magyar.

Szerinte ebben az esetben övék lesz az összes jog és kötelezettség, hogy fenntartsák és felújítsák a Lánchidat.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: