Kéri László, politológus
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kéri László, politológus meglátása szerint májusban már a miniszterelnök látta, hogy győztesként tud kijönni a járványhelyzetből, aminek nagy politikai tőke van. Kéri László azt sem tartja kizártnak, hogy előrehozott választásokat fognak kiírni.

Kéri László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elemezte az elmúlt hetek, hónapok eseményeit. A politológus szerint a koronavírus megjelenésekor az első hetekben az volt látható, hogy Orbán Viktor sem tudta eldönteni, hogy mit kezdjen ezzel a számára is idegen, ismeretlen helyzettel.

Kéri emlékeztetett, hogy február 26-án a miniszterelnök még arról beszélt, hogy a vírus a világban van, ám itthon a migráció a fő probléma. „Elég nehéz volt hozzászoktatnia a politikai környezetének, hogy ezt most komolyan kell venni, viszont erre rájött és nagyot váltott” – mondta a politológus, aki március 18-20-a körül látja Orbán fordulatát, mikor a miniszterelnök kézbe vette a dolgokat.

 

 

„Úgy érezte, hogy kockázatos, de elkezdte a győztes hadvezért látni magában, mikor érezte, hogy ez egy megnyerhető háború” – vélekedett. Szerinte májusban már Orbán is érezte, hogy lecseng a járvány és ebből a helyzetből győztesként tud kijönni, a járványhelyzetben pedig nagy politikai tőke van. Kéri meglátása szerint a miniszterelnök nagyjából ebben az időszakban kezdte a direkt politika irányába tolni a veszélyhelyzetet. Ez az időszak szerinte olyan volt, mintha néhány hónap múlva választások lennének.

Orbán viselkedéséből az látható, hogy bármikor szükség lehet arra, hogy be kell jelenteni az előrehozott választásokat – vélekedett Kéri. Úgy gondolja, van annak értelme a kormány szempontjából, hogy előrehozzák a döntési helyzetet.

A politológus szerint a kampány is olyan lesz, mint amilyen az elmúlt időszak volt. Kéri szerint négy metszetben indult el a kampány az elmúlt hetekben: a legerősebb szál viszont a Karácsony Gergely ellen folytatott kampány. Kéri úgy véli: Karácsony Gergely elleni kampány a jövőben is lesz, mert számítani kell arra, hogy országos ellenfél lesz belőle.

 

 

Budapest vs. vidék Megvan a recept arra, hogy tegyenek különbséget önkormányzat és önkormányzat között – mondta a politológus, aki szerint már a pénzelosztásokban gyakorolták a diszkriminációt és a pozitív diszkriminációt.

Színművészeti egyetem Kéri László 21 évig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Azzal kapcsolatban, hogy szeptembertől csak alapítványi formában működhetne tovább az egyetem, azt mondta: ezt a forgatókönyvet már évekkel ezelőtt megírta Szakács Árpád. Számára nem volt kérdés, hogy sorra fog kerülni a Színművészeti is. Hozzátette: „ez a meccs már egy évtizede zajlik, folyamatosan kapták az üzeneteket”.

Forrás: ATV

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: