A tigrisszúnyog rámenős, nappal is támad, és sok veszélyes betegség terjesztésére képes – még az is lehet, hogy tőle származnak a „múlni nem akaró” csípések. Évek óta megtalálható Magyarországon, emberközeli környezetben érzi jól magát, a baj akkor kezdődik, ha stabil állományt tud kialakítani hazánkban.
Az aszályos tavasz nem kedvezett az idei szúnyogpopulációnak, a tenyészhelyeken heverő tojások többsége hónapokig várta az esőt. A nyár elején érkezett jelentős mennyiségű csapadék és a meleg aztán beindította fejlődésüket, mostanra sok helyen úgy érezzük, valóságos szúnyoginvázió zúdult a nyakunkba – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság meg is kezdte a kémiai gyérítést.
A nyári estéken persze nem szabad kiborulni néhány viszkető folttól, az egyéni védekezésnek is vannak hatékony formái, de szó se róla: el vagyunk kényelmesedve. Az érem másik oldala viszont, hogy a sajtó évek óta beszámol több idegenhonos, veszélyes trópusi betegségek terjesztésére képes faj megjelenéséről és terjedéséről hazánkban, ami már aggodalommal tölti el az embert.
Az 50 őshonos csípőszúnyog mellé a közelmúltban három ázsiai „idegen” érkezett, közülük talán – nyilván vérszomjas neve okán – a tigrisszúnyog a leghírhedtebb. A szakemberek is nagyon komolyan veszik, az Ökológiai Kutatóközpont a lakosság segítségét kéri hazai elterjedésének felméréséhez. Miért olyan veszélyes ez a faj? Dr. Soltész Zoltánt az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát, a kétszárnyúak szakértőjét kérdeztük.
A maga kategóriájában is viszonylag kicsi, hossza öt milliméter, koromfekete testét határozott, hófehér sávok és foltok tarkítják – innen a laikus is viszonylag könnyen felismerheti. Ha mindenképp emlőshöz szeretnénk hasonlítani, színei alapján a zebra találóbb lenne, de a hazánkban angol fordításból elterjedt tigrisszúnyog elnevezés nem a külsejére, hanem a „vérmességére” utal:
Az Európában “megszokott” fajokhoz képest rendkívül agresszíven támad, ráadásul fényes nappal, ragyogó napsütésben is számíthatunk a csípésére – mondja a 24.hu-nak Soltész Zoltán. Ázsia trópusi, szubtrópusi vidékeiről származik, nemzetközi szállítmányokkal jutott el a világ különböző pontjaira, így hazánkba is. Évek óta több tucatnyi példányát jelzik az ország különböző pontjairól, tavaly például a több mint 400 lakossági észlelésből 48 valóban tigrisszúnyog volt, a legtöbb bejelentés Budapestről érkezett, de sok vidéki helyszínen is azonosították.
Trópusi betegségekkel fenyegetnek
No, de nem mindegy nekünk, hogy 50 hazai szúnyog vagy a behurcolt fajok valamelyike szívja a vérünket? A válasz határozott nem, és itt jön a magyarázat arra is, miért fontos a tigrisszúnyog hazai terjedésének minél alaposabb feltérképezése. Az őshonos fajok is többféle betegséget terjeszthetnek, ilyen például a nyugat-nílusi láz, a bőr- és szívférgesség, az usutu vagy a malária, de a tigrisszúnyogok ennél jóval többre képesek, ha stabil populációjuk alakul ki. Ez a faj ugyanis átadhatja többek között a dengue-lázat okozó vírust, az agyvelőgyulladást okozó japán encephalitis vírust, a sárgaláz és talán a zika kórokozóját is.
Ezek a betegségek mindeddig csak úgy jelentek meg hazánkban, ha valaki trópusi útjáról megfertőződve tért haza. Ha viszont itthon megcsípi az adott kórokozóval kompatibilis szúnyog, máris elindulhat a fertőzési lánc – mondja Soltész Zoltán.
A szúnyogok esetünkben biológiai vektorként működnek. A fertőzött ember véréből felveszik a kórokozót, ami ha kompatibilis a fajjal, elkezd benne szaporodni, szétárad a testében, eljut a nyálmirigyeibe is. Szúráskor ezek a rovarok nyálat juttatnak a sebbe, ezzel pedig a vírust is átadják annak, akit megcsípnek. Amennyiben a kórokozó nem kompatibilis az adott szúnyoggal, akkor nem tud benne szaporodni, terjedni, hanem a gyomrába jutva elpusztul.
A cikk teljes terjedelmében a 24.hu -n olvasható.
