Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A mai napon a Honvédelmi és rendészeti bizottság előre nem tervezett, az utolsó, rendkívüli parlamenti ülésnapra összehívott üléséről kivonultunk…
Tettük ezt azért, mert az ülés egyetlen napirendje a honvédelmi tárca összességében mintegy 3000 milliárdos (sic!) közbeszerzés alóli mentesítése volt.

A beszerzések nemcsak összértékükben botrányosak, de teljesen elfogadhatatlan módon öt, tíz, sőt egyes beszerzések tizenöt éves időtartamra előre tervezik elkölteni az adófizetők pénzét. Mindezt úgy, hogy a honvédelmi miniszter, de még az államtitkára sem vette a fáradságot arra, hogy a bizottság előtt megjelenjen és megindokolja a több ezer milliárd forint közbeszerzés nélküli elköltését.

 

A kormány sokat hangoztatja, hogy a honvédelem nemzeti ügy. 3000 milliárd forintnyi, évtizedekre kiható honvédelmi beszerzésekkel kapcsolatban azonban érdemi összpárti konzultáció helyett mégis csupán egy méltatlan körülmények között, a plenáris ülés megkezdése előtt egy órával kezdődő, sebtében összehívott bizottsági ülésre futotta.

Tisztességes képviselő ebben nem vehet részt, mivel ilyen körülmények között nem lehet megalapozott döntést hozni. A felelősség ugyanis az ilyen szavazásoknak nemcsak politikai, de jogi értelemben is terheli a képviselőket majd a jövőben.

Vadai Ágnes,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

Harangozó Tamás,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja

Forrás: mszp.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: