Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  • 1K
  •  
  •  
  •  

A kormány az elmúlt napokban rendszeresen hangoztatja, hogy 180 milliárd forintja van a fővárosnak állampapírban, azt nyugodtan költhetné a Lánchíd felújítására.

Horváth Csabát, a XIV. kerület MSZP-s polgármesterét, a szocialisták fővárosi közgyűlési vezetőjét, korábbi főpolgármester-helyettest a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában beszélt minderről.

Bolgár György arról kérdezte, mi ez az összeg, mire használják, vagy használhatják fel.

Horváth Csaba azt mondta: az előző, fideszes főpolgármester, Tarlós István úgy hagyta ott a főváros kasszáját, hogy az értékpapírszámlán valóan szerepelt 180 milliárd forint, de ehhez felvett 114 milliárd hitelt, és hagyott 248 milliárdnyi szerződést és számlát, amelyet ki kell fizetni.

Tehát a 180 milliárd forint lekötött forrással szemben, van 350 milliárd kötelezettsége a fővárosnak, így érdemes feltenni a kérdést, hogy van-e ennyi szabadon felhasználható forrásuk.

Hozzátette: az utóbbi két évben folyamatosan hitelfelvételre kényszerült a főváros ahhoz, hogy formálisan egyensúlyba hozza a költségvetését, mert abban nem lehet negatív számmal tervezni.

A főváros tehát lefelé tartó spirálban volt évek óta, a pénzügyek nyomasztóan érkeztek meg az új városvezetéshez. Ezért Horváth Csaba szerint „cinikus pofátlanság, közgazdasági marhaság” erre a 180 milliárdra hivatkozni a kormányoldalról.

Azt mondta: a fővárosi önkormányzat 14,5 milliárd forint helyi hitelt próbál felvenni a Lánchíd felújításához.

Ez az eredeti összeg, ez még Tarlósék idejében dőlt el, ehhez adott volna a kormány 7 milliárdot (ami azóta 6-ra csökkent), úgy, hogy akkor a környező területek (alagút, Széchenyi tér) felújítása is tervben volt.

De azt még Tarlós István se gondolta volna, hogy a várt 20 milliárd körüli helyett, 44 milliárdos árajánlatok jönnek be a közbeszerzésen a NER-közeli építőipari cégektől.

A kormány már akkor sem akart hallani a költségvetési támogatás emeléséről, így az akkori polgármester sem fogadta el ezeket az ajánlatokat.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint „a Lánchíd felújításához nem a pénz hiányzik, hanem a szakértelem. Mekk mesterekkel nehéz” – fogalmazott hétfőn a Parlamentben.

Horváth Csaba viszont azt mondta: ha ezek Mekk mesterek, akkor Tarlósék Mekk mesterei, ugyanis az ő városvezetői időszakában értékelték a mérnökök az említett 20 milliárd forint körüli összegre az egész felújítást, és ahelyett jöttek a kormányközeli vállalkozók a dupla árral.

Azt is mondta, hogy nincs olyan nagy építőipari cég, amely el tudna végezni egy ilyen felújítást, és ne lenne a NER közelében.

A főváros új közbeszerzése nyílt, európai uniós pályázat lesz, várják külföldi építőipari cégek jelentkezését is, azonban nekik drága lenne a logisztika, a szállítás, míg a magyaroknak elvileg nem.
Forrás: Klubrádió


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  • 1K
  •  
  •  
  •  
  • 1K
    Shares

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here