Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ellenzéki párt összegyűjtötte a kellő számú támogatást.

Megvan a megfelelő arányú támogatás az MSZP által kezdeményezett a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntéseket vizsgáló bizottság létrehozását célzó indítványhoz.

A helyzet pontos értékelése nemcsak a jelenlegi veszélyhelyzet lezárása miatt fontos, hanem azért is, hogy az ország felkészültebb legyen a jövőbeli hasonló járványok esetén, ideértve a koronavírus lehetséges második hullámát is.

Az elmúlt hónapokban több hibás döntés és több egymásnak ellentmondó nyilatkozat is született az egészségügy területén, amelyeknek a következményeivel el kell számolni.

Az alapellátás részleges leállítása, a kórházi ágyak felszabadítása, a kórházak gócponttá válása egyaránt súlyos kérdéseket vetnek fel, amelyeket tisztázni kell.

Korábban a Fidesz még megakadályozta azt is, hogy a Népjóléti bizottságban az eszközbeszerzésekkel kapcsolatos kérdések napirendre kerüljenek, most azonban, hogy a kormányzat részéről elhangzottak a konkrét számok a lélegeztetőgépek ügyében, ezért itt az ideje tisztázni, hogy pontosan mire is jutottak a miniszterelnök fürkészei és portyázói.

Az MSZP úgy gondolja, hogy a vizsgálóbizottság munkája hozzájárulhat a jövőbeli kihívások sikeresebb kezeléséhez, amivel több emberi életet lehetne megmenteni.

Ennek a célnak az elérésére a Fidesz nem mondhat nemet, ezért elvárjuk a kormánypárti 133 bátor ember támogatását a testület felállításához.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: