Pénz - Fotó: Napi.hu
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Fel kell lépni az ellen, hogy újabb, közel 100 milliárdos adóemeléssel sújtja a magyarokat a kormány, miközben ezt büntetőjogilag is gyanúsan öntömjénezésre költi

– erről beszélt dr. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja társaságában csütörtökön az ATV Start című műsorában.

„A Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz fordultunk közérdekű adatigényléssel, hogy be tudjuk bizonyítani, a kormány mennyi pénzt herdál el.

Számításaink szerint több 10 milliárdról van szó” – ismertette a döbbenetes adatot Ráczné Földi Judit. Elmondta, az összegbe beleszámolták a nemzeti konzultációt, de például a február óta elhangzott összes tévé- illetve rádió reklámot is, valamint az ingyenes újságokat.

„Ez szemfényvesztés! Nem erre kéne költenie a kormánynak, hanem a valós problémákra, például segítségnyújtásra a 400.000 munkanélkülinek, vagy a védőoltások finanszírozására”.

Ráczné elmondta, pártja szerint a kormányinfó való arra, hogy kommunikáljanak a néppel, felesleges pénzszórás, amit a Fidesz-KDNP csinál.

„Ezek a médiacsatornák fideszes oligarchák kezében vannak, be akarjuk bizonyítani, hogy ezek túlárazottak, és erre költik el a magyar adófizetői forintokat. Orbán hangját halljuk mindenhol, hogy „milyen jól csináljuk”!

Ezt nem hallani, hanem érezni szeretnék az emberek. Szerintem az emberek inkább azt szeretnék érezni, hogy törődnek velük” – tette hozzá.

Szakács László hozzáfűzte, míg a költségvetési sorban a minisztérium ennél egyébként jóval nagyobb, tizenegynéhány milliárdos költségvetése szerepel, a másik oldalon mégis szembetűnő, mennyire nyomasztó az emberekre rázúduló kormányzati propaganda.

„Szinte nem lehetett kereskedelmi célú plakátot kihelyezni, amikor a kormány „tájékoztatta” a lakosságot arról, hogy mit üzen Brüsszelnek, vagy mit csinálnak a migránsok. Ez nem normális”!

A szocialista képviselő arról is szólt, milyen durván nyúl a kormány az emberek zsebébe most annak kapcsán is, hogy újabb közel 100 milliárd forinttal emelik az üzemanyag jövedéki adóját. „Mást sem hallunk, mint, hogy ez az adócsökkentések kormánya, és, hogy a kormány mindent megtesz a családokért.

Hol? Az ÁFA nem csökken, a jövedéki adót éppen most fogják emelni, mikor az emberek végre elindulnának dolgozni, vagy máshova. Így természetesen a terhek is nőnek, és ezt látjuk minden egyes évben”.

Szakács felhívta a figyelmet arra is, hogy most különösen nehéz dolguk van a családoknak, hiszen 400.000-en is elveszítették a munkájukat, ezért rosszkor jönne most az adóemelés. „Most ne emeljenek adót, mondjanak le erről; ne tömjék meg most ezzel a költségvetést, nopláne a haverok zsebét.

A jövedéki adó tavaly 1136 milliárd forint volt, most nagyjából 3-4 milliárdot lehetne otthagyni a családoknál a haverok zsebének kitömése, szálloda-felújítások helyett”.

Az ellenzéki politikusok kérdésre kifejtették, igaz, hogy a jövedéki adó emelése sokakat igazságtalanul sújt, de ez más, mint a veszélyhelyzet elmúltával a parkolási díjak visszavezetése.

„A jövedéki adó további emeléséből a kormány egyértelműen csak bevételt akar növelni, az érintett kerületek viszont nem csak a bevételre mennek rá a parkolási rendelettel, hanem figyelembe veszik a lakók igényeit.

Vannak olyan övezetek, ahol a lakók ezt kifejezetten kérték, mert nem tudnak leparkolni.

Ott komoly közvélemény-kutatás előzte meg ezeket az előkészítéseket. A kettőt tehát nem lehet párhuzamba állítani: a jövedéki adó emelése egyértelműen sarc, és látjuk, hogy a jelenlegi kormány ezt mire költi!” – mondta Ráczné Földi Judit.

Szakács László az MSZP és az ellenzék összefogásának szervezeti megújulásáról is beszélt. „Mi le is tettük az Újjáépítés programját, amiben egy víziót tárunk az ellenzéki pártok és a lakosság felé.

Ezeket jó, ha már most elkezdjük egyeztetni, hiszen minél hamarabb dűlőre jutunk a tartalmi kérdésekben, annál hamarabb tudunk egy közös ajánlatot tenni a választópolgároknak.

Természetesen, el fogunk odáig jutni, hogy legyenek közös jelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt” – ígérte Szakács.

Pártja népszerűségét firtató kérdésre az MSZP elnökhelyettese bejelentette, lesznek az MSZP-ben strukturális változások, átalakul a választókerületi rendszer is. „A jelöltek tekintetében mi az előválasztásban hiszünk.

Azért is hiszünk a teljes összefogásban, mert látjuk, hogy ahol teljes összefogás volt az önkormányzati választáson, ott bizony ennek meg is lett az eredménye. (…)

Ráadásul az MSZP elsőként minden tisztség tekintetében bevezette az 50%-os női kvótát, és így, választások révén az MSZP-t már egy női és egy férfi társelnök együttműködése fogja erősíteni – foglalta össze dr. Szakács László.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS