forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Megosztom másokkal is:
  •  

Nehezen védhető minden bizonnyal az, hogy a válsághelyzetet, vagyis a Koronavírus okozta vészhelyzetet a kormány nettó politikai haszonszerzésre használja fel.

Amikor életek vannak veszélyben, amikor a sosem látott gazdasági válság közeleg, akkor abba kormányok szoktak belebukni, ha nem azt teszik, ami a feladatuk.

Amikor emberéletek kerültek veszélybe a vírus és a gazdasági válság nyomán, Orbánék ugyanahhoz a pitiáner politikacsináláshoz nyúltak, mint a “migrációs nyomás alatt”. A két eset között azonban hatalmas különbség van:

Míg az egyik egy távoli messzei, láthatatlan probléma volt, a vírus szorítását mindannyian a nyakunkon érezhettük. Most pedig feketén-fehére ki fog derülni pontosan mennyire is így volt ez.

A DK közérdekű adatigényléssel deríti ki, mennyit költ a kormány propagandára válságkezelés helyett

Míg a kormányok minden más európai országban válságkezelésre költenek, az Orbán-kormány inkább propagandára költi a magyarok pénzét.

Széleskörben elérhető állami bérpótlás, elbocsátottaknak járó támogatás, nyugdíjasoknak vagy kisgyermekeseknek  járó támogatás nincs, az állítólagos kormányzati válságkezelésről szóló óriásplakátok, TV-, rádió- és újsághirdetések mégis ellepték az országot anélkül, hogy tudnánk, mennyi pénzébe került mindez a magyaroknak.

A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz, hogy megtudjuk, pontosan mekkora értékben, hány felületen, és milyen cégekkel szerződve költenek propagandára.

Teljesítésigazolásokat, médiaterveket, számlákat, pénzügyi elszámolásokat és szerződéseket kértünk be a legnagyobb fideszes propagandacégektől, a New Land Media Kft.-től és a Lounge Design Kft.-től, valamint a Rogán Antal vezette propagandaminisztériumtól is.

Jogunk van tudni, hogy mennyi befizetett adónkat költik hazudozásra ahelyett, hogy segítenének belőle, amikor bajba kerülünk! A DK felszólítja a kormányt, hogy ne legyen gyáva, mondják el, hogy mennyit költenek propagandára válságkezelés helyett!

Ráczné Földi Judit, a Demokrata képviselők közösségének (A DK polgármestereit és önkormányzati képviselőit tömörítő szervezet) elnöke, a DK elnökségi tagja


Megosztom másokkal is:
  •