Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Európa legnagyobb tűzijátékára készül a kormány az augusztus 20-i háromnapos ünnepi megemlékezés keretein belül, amelyre – meg nem erősített információk szerint – mintegy 10 milliárd forintot tett félre.

Mindeközben egyre többen követelik a tűzijáték elmaradását amiatt, hogy az arra szánt pénzt inkább az ország hídjának is nevezett Lánchíd felújítására fordítsák.

A kormány kezdeményezésére a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán bejelentette, hogy Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogják megszervezni idén augusztus 20-án, ami a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható.

[poll id=”46″]

Miközben a kabinet milliárdokat készül eldurrogtatni, az egyik nemzeti jelképünk, Budapest gyöngyszeme, a sokak szerint a világ legszebb hídjának tartott Lánchíd állapota kritikussá vált. Gyakorlatilag szétrohadt, amelynek súlyos következménye is lehet. Komoly probléma, hogy a felújítási munkák finanszírozásával kapcsolatban patthelyzet alakult ki a főváros vezetése és a kormány között.

“Hiába ad a kormány a város egyik zsebébe 6 milliárdot, ha a másik zsebéből ötször annyit vesz ki” – nyilatkozta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes.

Szerinte nehéz a főváros dolga, mert nincs elegendő bevétele már évtizedek óta, így felújításokra nagyon nehezen kerülhet csak sor. Megjegyezte, hogy az előző városvezetés is már hitelből akarta megvalósítani a projektet, amivel az baj, hogy a jövőben ez egy másik munka rovására fog menni, valamint „nehéz úgy pénzt felvenni, hogy nem tudjuk, miből tudjuk majd visszafizetni”.

Kétmillió ember nem eshet áldozatul kicsinyes politikai csatározásoknak

A kormányzat-főváros között zajló csatába érthetetlen módon becsatlakozott a volt főpolgármester is, pedig ha valakinek, akkor Tarlós Istvánnak pontosan tudnia kell, milyen pénzügyi ellehetetlenítést eredményező merényletet tervez a kormány, s azt is, hogy ilyen körülmények között szinte kigazdálkodhatatlan a főváros számára a híd elengedhetetlen felújításának rá eső része.

A kormány – legalábbis ezt állítja – 6 milliárd forinttal járulna hozzá az elengedhetetlen munkálatokhoz. A felújítást alsó hangon – még Tarlós idején – közel 34,5 milliárd forintra becsülték. Jövőre a kormány 39 milliárd forintot von el a fővárostól (s további összegeket a kerületektől is).

Mindeközben ­– meg nem erősített értesüléseink szerint – mintegy 10 milliárd forintot tett félre a kormány az augusztus 20-i háromnapos önfényező bulira, amelynek középpontjában a tűzijáték áll.

Ennek fényében, még inkább érthető, hogy egyre többen követelik a tűzijáték elmaradását, s azt, hogy az arra szánt pénzt inkább az ország hídjaként is nevezett Lánchíd felújítására fordítsák.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: