Zsuzsa. Vagy Zsuzsa néni. Csak így hallottam a nevét. Az akkori évek szokása szerint gyanítom, Göncz Árpádné volt a hivatalos neve.
De valójában nem tudom. Az asszony, aki férje után ismerszik meg. De ő úgy igen, hogy mégse. Vele volt, várt rá, kitartott mellette.
Szelíd volt. Mosolygott. Mint férje, a nagyszerű ember és államfő, magánemberként hivatalos. Arisztokratikus eleganciával. Méltósággal.
És éppen úgy tette a dolgát, szerényen, békében. Önállóan. Mert úgy volt feleség, hogy önmaga is maradt.
Ültem a nappalijukban. Már ezer gond közepette. Tanácsért, vagy csak meghallgatásért, csendes szóért.
Süteményt hozott kistányéron. Nem szólalt meg. Ott volt. Bátorítóan. Most ment. Csendesen. Ahogy nekünk volt.
Ölellek Zsuzsa!
+ There are no comments
Add yours