Végzetes hibát követett el Kásler – úgy tűnik ez a székébe kerülhet

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Balog Zoltán Kásler Miklós elődje volt a vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorának, ahol kőkeményen nekiment Káslernek. Ebből az következik, hogy hatalmas zúgolódás van a jobboldalon Kásler doktor miatt.

A korábbi „Emberminiszter” arra a kérdésre, hogy megkönnyebbült-e, hogy a járvány idején nem ő vezette az EMMI-t, azt mondta:

nem néz hátra, hanem a mostani feladataira koncentrál. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet eltávolított igazgatója melletti kiállásával kapcsolatban elmondta:

Cserháti Péternek nem az eltávolítása, hanem a vele kapcsolatos közlemény tartalma háborította fel, nem akar beavatkozni a döntésbe, de úgy érezte, hogy ki kell állnia az általa szakmailag és emberileg is feddhetetlennek tartott Cserháti Péter mellett.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy Cserháti Péter melletti kiállására nem kapott semmilyen reakciót Kásler Miklóstól.

Idézzük fel, ez volt az a momentum, amely kapcsán még Bayer Zsolt is nekiment Kásler Miklósnak. Úgy tűnik, hogy ez a lépés mély sebeket ejtett még a jobboldaliakban is. Kásler ezzel a döntéssel végzetes hibát véthetett – szerk.

A koronavírus-járvány magyarországi kezeléséről Balog Zoltán elmondta: az összes bizonytalansággal és tanácstalansággal együtt sikerült elkapnia a kormánynak ezt a járványt.

A pártok közötti összefogás hiányát firtató kérdésre azt mondta Balog Zoltán: lehet, hogy nem érezték elég súlyosnak a pártok a helyzetet ahhoz, hogy félretegyék a nézeteltéréseiket.

A teljes beszélgetés itt megtekinthető.

Forrás: ATV.hu


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours