Juszt László - Fotó: keleten.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hihetetlen és abszurd, de Orbán az az ember, aki egyetlen egy dologból táplálkozik: a gyűlöletből.

Abból, hogy embereket, embercsoportokat egymásnak ugrat. Kevesen emlékeznek már az “árokásók” megjegyzésére.

Ezzel akarta eláztatni – sokszor nagyon sikeresen – politikai ellenfeleit, miközben ő maga caterpillarral mélyít ma is minden árkot.

Mostanában már valahol a Mariana-árok mélységében jár.

Feltűnése idején a ruszkikat gyűlölte és gyűlöltette. Igaz, volt rá igény. Ma pedig…

Azután hivatalból, liberális álláspontból gyűlölte és tette nevetségessé a papokat. Ma pedig…

Folyamatosan gyűlölte a kommunistákat. Ma pedig… nézzük meg a kormányát!

Legyalázta a kisgazdákat, s elmondta őket mindennek. Aztán kormányra ment velük.

Ledarálta korábbi elvbarátait, a SZDSZ-seket, s addig gyalázta őket, amíg léteztek.

Gyűlölet tárgyává tette, aki ellenmondott, aki ellenállt. S ehhez gátlástalanul használta és használja fel az írott jogot és a média minden ágát. Na, itt nagyon hosszú lenne a névsor…

Meggyűlöltette az Alkotmányt, s csinált helyette egy sajáthasználatú alaptörvényt. Holott erre semmilyen felhatalmazása nem volt…

Gazdaggá tette magát, családját, haverjait Simicska segítségével, azután meggyűlölte és dobta.  Azóta  újabb csicskákat alkalmaz.

Kitalálta magának a migránsokat! Befuvaroztatta őket a fővárosba, hogy kellően megijedjenek az emberek, holott a megoldás kézenfekvő volt.

Később, amikor a gyűlölet már lángra kapott a megoldás is “meglett”: a déli határtól Budapestet kikerülve irányvonatokkal vitte őket az osztrák határra, hiszen azoknak eszük ágában nem volt itt letelepedni.

Itt csak azok telepedtek le, akik kifizették a sarcot!

Azután ellenség lett Brüsszel, elkezdte gyűlölni, miközben kamionszám érkezett onnan az Euro. Ezzel viszont soha nem számolt el senki.

Most ellenség a vírus! Az első, amely kifoghat rajta, hiszen alkalmatlan csinovnyikokkal vette magát körül, s a vírus  ellen nem elég a hazugság.

A vírus nem fog meghátrálni, akkor sem, ha az egész sajtó és az összes plakát is ezt ordítja….

Ezért is keresi most lélekszakadva az újabb ellenséget, az önkormányzatokat. Ha még nem lenne világos ők lesznek majd a felelősek a betegség terjedéséért és a halálesetekért.

Ha hagyják! Ha hagyjuk! Hagyjuk?


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: