Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Ne krákogjon képviselő úr, inkább szopogasson valamit”

Mondta felszólalásában Gyurcsány Ferenc, aki éppen a szemébe mondta a Fideszes képviselőknek, hogy a magyar parlamentben hiába kommunistáznak, egyetlen bolsevik párt van és az a Fidesz.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke kemény kirohansát intézett a kormányoldal ellen, ugyanis véleménye szerint a kormány döntéseivel arra készül, hogy nemes egyszerűséggel megölje az önkormányzatokat.

Gyurcsány azt is elmondta, ne verje a Fidesz a mellét, akkor, amikor kormányzati pénzt juttatnak különböző beruházásokra, mert az a pénz nem a kormányé, hanem többek között a nyugdíjasok által vásárolt farhát áfájából származó költségvetési forrás.

Gyurcsány Ferenc háromperces felszólalása villámgyorsasággal terjed az interneten, melyet itt tekinthet meg:

Aki megöli az önkormányzatokat, az valójában megöli a hazát. Amit ma tenni készül a kormány, az halálos seb lesz az önkormányzatokon, városokon, községeken.

Ha egyet ért a DK elnökével ossza meg ezt a cikket, hogy más is láthassa az igazságot!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...