Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar történelemben szinte alig találni példát arra, amikor egy politikai szereplő elismerte, hogy hibázott. – kezdi közleményét a Jobbik.

Főként a mai, magát tévedhetetlennek tartó vezér által irányított rezsim idején ritka az emberi hibák elismerésére.

Mindezek ellenére, mi szeretnénk beismerni: hibáztunk, mert nem vagyunk tévedhetetlenek. Emberek vagyunk.

A tegnapi napon az Országgyűlés elfogadta az állami megfigyelőrendszerről szóló 282 paragrafusból álló salátatörvényt.

Megváltoztathatatlan tény, hogy a Jobbik – a téma felelősének a javaslata alapján – megszavazta a törvényt. Hiba volt. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a kétharmaddal bíró Fidesz nélkülünk is elfogadta volna azt.

Akkor is, ha Orbán rendszerében a korlátlan megfigyeléssel kapcsolatban már rég nincsenek illúzióink, most viszont a salátatörvénybe rejtett paragrafusok ezt legalizálták a szolgálatok számára.

Az a több ezer éves emberi bölcsesség adhat valamekkora mentséget számunkra, miszerint tévedni emberi dolog, de a hibát el nem ismerni ördögi.

Ezért kimondjuk: hibáztunk!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: