Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Németh Péter a Népszava korábbi főszerkesztője készített nagyinterjút a Hírklikk hasábjaira a közkedvelt művésznővel.

Koncz Zsuzsa sosem árult zsákbamacskát és nem törleszkedett semerre. Róla pontosan lehet tudni, mit gondol és talán ez a következetes kiállás az oka annak, hogy egy ország kedvence.

Valószínüleg ez a fajta erkölcsi tisztaság az, ami miatt egy ország kapja fel a fejét arra, ha közéleti kérdésekben megszólal.

Most az interjúban kitért arra, hogy néhány nappal ezelőtt rendőrök állítottak elő otthonukból véleményük miatt embereket. Erre reagálva a művésznő úgy fogalmazott

„… Említetted az előbb a rémhírterjesztésért lefogott vidéki férfi esetét, amit különben az illető a Facebookon írt, ezért aztán jogilag sem értelmezhető simán a dolog, de hogy elég félelemkeltő – az biztos.

Volt már ilyen. Mint nő, arra gondolok,hogy nincs új a nap alatt és hogy jé magas platformos cipőt is hordtam már tinédzser koromban…

Így aztán ez a rendőrautó a ház előtt sem újdonság, ezeket láttuk már, és ezek mind pontosan ugyanolyanok, amilyeneket annak idején távolról figyeltünk, és némelyikükről megjegyzések is születtek dalokban. – mondta el Koncz Zsuzsa.

A művésznővel készült teljes interjú itt olvasható


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...