Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke
Megosztom másokkal is:
  •  

“Gyilkos tempó: a kormány mindent tudott, mégsem mentette meg az idősotthonok lakóit!” – kezdi megszólalását Korózs Lajos az MSZP politikusa a parlament Szociális és Népjóléti Bizottságának elnöke.

A politikus arról számolt be, hogy sajtóhírek szerint csaknem minden harmadik koronavírussal fertőződött beteg életét vesztette a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.

Ez az az intézmény, ahol a Pesti úti idősotthon lakóit „gyógykezelték”.

A kormány pontosan tudta ezt, de inkább a hazudozást, titkolózást és a járványra vonatkozó adatokkal való manipulálást választotta azért, hogy azt a hamis látszatot keltse, hogy megfelelően kezeli a helyzetet.

Hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, hiszen lassan kiszivárognak a valós adatok és napról napra kerülnek elő azok a történetek, amelyek alá is támasztják, hogy az államilag fenntartott kórházakban terjed leginkább a fertőzés.

Nem készítették fel megfelelően a kórházakat, nem látták el megfelelő védőfelszereléssel a dolgozókat, és ami a legszörnyűbb az egészben, hogy nem tesztelték az embereket mielőtt visszaküldték őket az idősotthonba, mert azt költségkímélésre hivatkozva megtiltották.

Ennél a pontnál meg kell állnunk egy pillanatra, hiszen ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a kormánynak fontosabb a hazug propaganda fenntartása, mint az emberek élete. Ha a hazug felelősségáthárítás és az emberek életének megmentése között kellett választani akkor Káslerék nem haboztak.

A kormány másokra mutogat és hazudozással próbálja letolni magáról a felelősséget. Mi viszont az első perctől kezdve világosan fogalmaztunk: ami ebben az országban történik azért a kormány a felelős, azaz a bukott miniszternek, Kásler Miklósnak azonnal távoznia kell!

A legfontosabb az emberi életek védelme ezért az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a kórházak és az idősotthonok járványügyi védelmét erősítse meg! Ha a kormány magától nem hajlandó erre, akkor a magyar népnek kell kikényszerítenie a méltó és igazságos lépéseket.

Az MSZP, mint az egyetlen baloldali parlamenti erő pedig ennek érdekében indított aláírásgyűjtést. “


Megosztom másokkal is:
  •