Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

A csatorna programigazgatója és vezérigazgató-helyettese Kolosi Péter határozott menetrendet lát, de mint fogalmazott – a csatorna B tervel is készül.

Nehéz helyzetbe került Magyarország legnézettebb csatornája, ugyanis sok nagy produkciót kellett jegelniük és egy darabig az sem volt biztos, hogy a saját gyártású sorozataikból készülhetnek újabb epizódok.

Az RTL Klub  vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, Kolosi Péter adott interjút az Indexnek, amiben hosszabban beszélt, milyen hatásokkal kell számolniuk a veszélyhelyzet miatt.

Kolosi többek között azt is elmondta, hogy számítottak rá, hogy az RTL Klub nézettsége vissza fog esni.

Az utolsó két hétben egy szombatot kivéve a konkurencia, a TV2 nyerte a főműsoridőt. Az RTL Klub sikernek könyvelte el a Drága örökösökkel és az Álarcos énekessel a hamarabb véget ért tavaszi szezont.

Bőven volt annyi sikeres tartalom a képernyőn, hogy ebben a helyzetben azt mondhassuk, ha az őszt is kifejezetten erősen szeretnénk, akkor most vissza kell vennünk, és tulajdonképpen ez is történt.

A mi értékelésünkben annyi történt, hogy egy csonka tavaszi szezon valósult meg, aminek egyszer csak hirtelen, valahogy úgy április végén, vége lett
– utalt arra programigazgató, hogy a koronavírus nem csak azt befolyásolja, milyen lesz a holnapunk, hanem azt is, hogy mit fogunk még jóval később nézni.

Tartalékolni kell, hiszen bizonytalan egyes műsorok gyártásának sorsa.

Van, aminél sokáig azt se tudták, hogy meddig tud képernyőn maradni a produkció. A Barátok köztnél csak abban reménykedhettek, hogy előbb újraindulhatnak a forgatások, minthogy elfogyjanak a már kész részek.

A Survivorről kiderült, hogy muszáj csúsztatni – ősszel sem lehet tervezni a forgatásával –, és egyelőre az idei X-Faktor sorsa sem dőlt el.

Folyamatosan vizsgáljuk a helyzetet. Van, amiről bejelenhetjük, hogy nem lesz – mint a Survivor –, és van, amiről nem jelentettünk még be semmit. Szerintem sok műsornál gyakorlatilag mindenki el tudja dönteni, hogy egyáltalán elképzelhető-e, hogy elkészüljön, és mi az, ami nem.

Az X-Faktor egy bonyolult produkció, nagy stábot, közönséget, sok embert igényel, de ebben a pillanatban tömegjeleneteket nem tudunk forgatni. Tehát nem készül az X-Faktor eleje, ma biztosan nem.

Aztán majd meglátjuk, hogy mindez meddig tart, de az X egy olyan műsor, aminek gyakorlatilag minden eleméhez szükséges lenne az, hogy ne az legyen a helyzet, ami pillanatnyilag a helyzet.

Az X-Faktor válogatói mostanában kezdődtek volna el, hogy őszre indulhassanak az élő műsorok, de ezt felülírta a koronavírus-járvány. Azt azonban Kolosi Péter hangsúlyozta, hogy mindig van B tervük, nem maradunk show-k nélkül.

Forrás: 24.hu


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here