Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az I. kerületi önkormányzat, mert vizsgálatuk szerint félmilliárd forint hiányzik az önkormányzat számlájáról.

V. Naszályi Márta polgármester és Gelencsér Ferenc alpolgármester szerda délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta: amikor elkezdtek utánanézni, hova tűnhetett az összeg, a kezükbe került egy 2013-ban Nagy Gábor Tamás volt polgármester által kötött szerződés, amelyet a 2014-ben bedőlt Széchenyi bankkal kötött.

Eszerint az önkormányzat 500 millió forintot kötött le a bankban, ami már akkor komoly likviditási gondokkal küzdött.

 

 

Gelencsér szerint a tranzakció technikailag szabályos volt, mert a volt fideszes polgármester egy hónappal korábban egy rendelettel 100 millióról 500 millióra emelte a bizottsági engedély nélkül leköthető összeg határát.
A Momentum a sajtótájékoztató után kiadott közleményében azt is írta: a döntést egy vélhetően irányított piackutatás előzte meg, mivel eredetileg „a bank lekötési csomagja nem szerepelt a kapott ajánlatok között”.

A pénz lekötése teljes titokban zajlott, se a pénzügyi bizottság, se a képviselő-testület nem tudott róla, a 2013-as szeptemberi pénzügyi beszámolóban nem szerepel az anyag.

Gelencsér elmondta: 2014-ben már érezhető volt, hogy a Széchenyi Bank likviditási gondokkal küzd, decemberben pedig el is indították a végelszámolást. Az önkormányzat ennek ellenére nem menekítette ki a közvagyont

Nagy Gábor Tamás erről levelet is írt Varga Mihály pénzügyminiszternek.

“Ha feltörnénk a lekötésünket és visszautaltatnánk a lekötött összeget, olyan lavinát indíthatunk el, amely esetleg pánikhelyzetet teremt. Megrendülhet a bizalom egy állami tulajdonúként ismert bankkal szemben, és ennek következményeit nem vállalhattuk fel” – írta.

Forrás: atv.hu

 

Az I. kerület alpolgármestere ezért büntetőfeljelentést tesz, egyben arra is kéri az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, vizsgálják meg a Széchenyi bankkal kötött szerződéseket.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: